Az ügyvezető tunéziai kormány három hónapos akciótervet dolgozott ki a mecsetek „semlegesítésére”. A programról nyilatkozva Abdessattar Badr a vallásügyi minisztérium illetékese elmondta az AFP hírügynökségnek, hogy az 5100 mecsetből kb. 150 szélsőséges imámok vagy prédikátorok befolyása alatt áll. Ezek egyharmadában pedig kifejezetten veszélyes tevékenység, potenciális terroristák ideológiai felkészítése zajlik. A tisztségviselő a nemrég elfogadott új alkotmányra hivatkozott. A tunéziai alaptörvény felhatalmazza az államot, hogy biztosítsa a mecsetek semlegességét. Az AFP tudósítója megjegyzi, hogy hasonló folyamat zajlik Egyiptomban is a katonai rendszer irányításával. Tavaly iszlám szélsőségesek két ismert baloldali személyiséget is megöltek és a politikai gyilkosságok nyomán komoly belpolitikai válság bontakozott ki, amelyből most lábal ki Tunézia. A 2011-ben megbukott előző elnök, Ben Ali brutálisan lépett fel a szélsőséges muzulmánok ellen, illetve ilyesmivel vádolt minden olyan vallási vezetőt, aki az akkori rezsimet bírálta. Ezért Tunéziában most sokan attól tartanak, hogy az iszlamisták elleni fellépés ürügyével más ellenzékiek tevékenységét is korlátozni lehet.