Clinton alapítványi pénzekkel ösztönzi Afrikát

Korábbi kongresszusi terveket elevenítenek fel az Egyesült Államokban az afrikai gazdaság ösztönzésére, Bill Clinton exelnök eközben alapítványi pénzeket mozgósít afrikai célú gyógyszerkutatásokra.

Az élelmiszer-biztonság hiányának megszüntetését, a betegségek gyógyítását és az erőforrás-gazdálkodást emelte ki a teendők közül Bill Clinton korábbi amerikai elnök egy Afrikával foglalkozó beszédében, melyet a nevéhez köthető alapítvány rendezvényén mondott a dél-kaliforniai Wilmingtonban. Az AIDS elleni gyógyszerek afrikai felhasználására 2012-ben már 226 millió dollárt fordítottak, illetve a Clinton Health Access Initiative további 136 millió dollárt költött vakcinát kifejlesztő programra és az egészségügyi infrastruktúra javítására. Az afrikai ügyekért felelős külügyi bizottsági alelnök, Chris Coons szenátor ugyancsak felszólalt a rendezvénye, kifejtve, hogy ösztönözni akarják a szub-szaharai országokat egy korábban már működtetett kongresszusi program felelevenítésével a nyitott gazdaság, a szabad piac építésére. A konferencián, ahol a két politikus beszélt, a szponzorok összehozták a vállalkozásokat, a vallási közösségeket és magánszemélyeket, megvitattak olyan kérdéseket, mint az afrikai kereskedelmi lehetőségek, az emberi jogok, a fenntartható fejlődés és a globális egészség. Clinton szerint a magánszektornak, a magánszervezeteknek lehet abban szerepük, hogy a segítségre szánt pénzt ne pazarolják el. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez