Kétségek a „nagy kongói offenzíva” kapcsán

 Március 9-én Kelet-Kongóban a kormányhadsereg és az ENSZ erők közös hadműveletet kezdtek a ruandai hátterű lázadók ellen.

 Az akció kezdetéről szűkszavú közleményt adott ki a Kongói DK kormánya. De aztán néma csend. Nem tudni milyen eredménnyel járt a támadás és arról sincs hír, van-e folytatás. És ami a megfigyelők számára a legkülönösebb, az ENSZ Kongóba küldött fegyveres erejének, a MONUSCO-nak a parancsnoksága is néma. Kongó keleti részén, Észak-Kivu tartományban már húsz éve jelen van egy Ruandából átszökött fegyveres csoport. A magukat Népi Felszabadító Hadseregnek (FDLR) nevező lázadók között többen is vannak, akik a húsz évvel ezelőtti ruandai népirtásban vettek részt. Azt ígérik, majd hazatérnek és megdöntik a jelenlegi ruandai kormányt, de ehhez nincs erejük. Kongóban viszont rengeteg bajt okoznak, fosztogatják a helyi lakosságot. Ugyanakkor eddig mégsem sikerült rájuk döntő katonai csapást mérni, pedig a kongói hadsereg már többször is próbálkozott ezzel. Most fordult elő először, hogy egy támadásban ténylegesen, és nem csak logisztikai támogatással, részt vettek a MONUSCO egységei is. Hamarosan az ENSZ BT elé kerül a MONUSCO mandátumának hosszabbítása, ezt a ruandai kormány erőteljesen szorgalmazza. Hivatalosan a kongói is. De egyes információk szerint februárban titkos találkozó volt az FDLR vezetői és a kongói hadsereg néhány tisztje között. A kongói kormány cáfolta ezeket a híreket és eltökéltségét hangoztatta az FDLR elleni harcban. A MONUSCO vezérkara viszont lehet, hogy többet tud a történtekről és ezért övezi ekkora homály a most elindult közös offenzívát. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez