Már készül a szerepére Franciaország új first lady-je

Amikor először találkoztak, a férfi 15 éves volt, a nő csaknem 40 és házas. Akkor egy iskolai darabban segítette Emmanuel Macront. Mostantól egy sokkal nagyobb színpadon fogja.

Vasárnap lép majd hivatalba Franciaország tegnap megválasztott, 39 éves elnöke. Vele együtt költözik az Elysée-palotába most 64 éves felesége is. Brigitte Macron a kampány egész ideje alatt ott állt férje oldalán: számon tartotta a napirendjét, szerkesztette a beszédeit, tanácsokkal látta el, amikor kilépett az emberek elé. Amikor két héttel korábban megnyerte az első fordulót, Emmanuel Macron felvitte a pódiumra a feleségét és köszönetet mondott neki. Nagyon megtapsolták. “Brigitte mindig itt van, most még jobban, mint valaha. Nélküle valaki egészen más lennék” – mondta, miközben több száz támogatója kiabálta az asszony nevét.

Mindketten ismeretlenek voltak a nagyközönség előtt, amikor Emmanuell Macront gazdasági miniszternek nevezték ki 2014 augusztusában Francois Hollande szocialista kormányába. Brigitte Macron egy évvel később abbahagyta a tanítást, hogy ambíciózus fiatal férjének segítsen. Diszkréten a háttérbe húzódott, amikor a férje a Bery-ben, a minisztérium Szajna-parti modern épületében tárgyalt. “Sok időt tölt itt, mert a nézetei számítanak nekem, mert más atmoszférát hoz be és ez fontos. Az életem itt zajlik, és senki nem tud dolgozni, ha nem boldog” – mondta akkor Macron a munkatársainak. A posztról két év után azonban lemondott.

Elnöki ambícióiról akkor még senki nem tudott. Csak három hónappal később, 2016 novemberében jelentette be, hogy indul a posztért. Már akkor úgy építette fel a hivatalos személyiségét, hogy annak szerves és fontos része volt csaknem negyedszázaddal idősebb felesége.

Már a hivatalos jelölés előtti hónapokban láthatták Brigitte Macront a francia magazinolvasók a címlapokon. Köztük a Paris Match-én tavaly augusztusban. A házaspárt a strandon mutatta a fotó, a törékeny, szőke asszony egyrészes fürdőruhájában barnán és karcsún állt a férje mellett. “A szerelmesek nyaralnak az offenzíva előtt” – hirdette a cím.

exclusif-emmanuel-et-brigitte-macron-vacances-en-amoureux-avant-l-offensive-mr_d6fm58b

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Tavaly novemberben, az elnökjelöltség bejelentése után a France 3 csatornán bemutatták azt a házimozit, amelyet arról az iskolai darabról forgattak, melynek betanulása közben a pár találkozott. Aztán egy filmet lehetett látni hét évvel ezelőtti esküvőjükről. “Köszönjük, hogy elfogadtok bennünket, a nem egészen szokványos párt” – hallatszik Macron hangja a szertartáson, melyen ott voltak Brigitte Trogneux (ez az asszony leánykori neve) akkor már felnőtt gyermekei is. A vőlegény alig 30 éves volt, a menyasszony 54.

Francia karikaturisták és szatírikus tévéműsorok rendszeresen gúnyolódnak a köztük lévő korkülönbségen. Iskolásfiúnak ábrázolják Macront, akit a tanárnője irányítgat. Macron hívei szerint ezek a viccek nőgyűlölők, senki sem húzná fel a szemöldökét, ha a korkülönbség fordítva volna – mint mondjuk az amerikai elnöki pár, Donald és Melania Trump esetében. Brigitte Macron nem sértődött meg, felvette a kesztyűt. A gúnyolódásokra úgy reagált, hogy ha a férje elnök akar lenni, jobb, ha ezt mielőbb meglépi, amíg ő még elfogadhatóan néz ki. “Muszáj 2017-ben indulnia, mert 2022-ben már gondot okozna neki az arcom” – idézte őt egy barátja.

Brigitte Trogneux 1953. április 13-án született, egy gazdag csokoládégyáros hatodik gyermekeként Amiens-ben, Észak-Franciaországban. Egy bankárhoz ment feleségül, három gyermekük született. 1993-ban a középiskolában, ahol franciát és színjátszást tanított, a fiatal Macron az ő felügyelete alatt kapott szerepet egy darabban. A következő évben ők ketten átírták a darabot, hogy még többen játszhassanak benne. “Apránként teljesen az intelligenciája hatása alá kerültem” – mondta Trogneux a France 3 televíziónak.

Amikor pletykák keltek lábra a kapcsolatukról, Macron elköltözött Amiens-ből és a középiskola utolsó évét Párizsban, a nagy tekintélyű IV. Henrik Líceumban fejezte be. Ez az iskola a francia elit hagyományos bölcsője. “Nem szabadulhatsz tőlem. Visszajövök és feleségül veszlek” – mondta életrajzírói szerint akkor Macron a tanárnőnek.

Amikor a kampányban azt kérdezték Macrontól, milyen szerep jutna a feleségének, ha őt megválasztanák, azt mondta, hogy javasolni fogja: még az elnöksége első heteiben hozzanak létre egy formális, ugyanakkor fizetséggel nem járó posztot Franciaország mindenkori first lady-jének és a feleségének igenis beleszólása lenne abba, hogy ez mit takar. “Ott lesz az Elysée-palotában, hallatni fogja a hangját, el fogja mondani, mit gondol a dolgokról. Az oldalamon lesz, mint mindig is volt, de közszerepet is kap” – válaszolta.

Vasárnapi győzelme után pedig úgy fogalmazott Franciaország új elnöke, hogy ő nem fogja elrejteni az asszonyt a függönyök mögé. Nagyon régóta ez lesz az első olyan elnöki páros az Élysée-palotában, amely valóban párt alkot. A korábbi elnökök: Mitterrand, Chirac, Sarkozy vagy Hollande házasságon kívüli kapcsolataikról voltak híresek. Brigitte és Emmanuel Macron különleges párkapcsolata viszont jelentősen növelte a korábban meglehetősen ismeretlen liberális jelölt népszerűségét Franciaországban.

Forrás: Reuters

(Visited 5 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez