Észak-Korea: nem fogunk koldusként könyörögni Kína barátságáért
Kőkemény vita bontakozik ki Phenjan és egyetlen szövetségese, Peking között azt követően, hogy az USA katonai akcióval fenyegette meg a világtól elzárkózó nemzeti kommunista rezsimet nukleáris programja miatt. Kína átlépett egy határt, amikor nyilvánosan bíráita Észak-Koreát – állapítja meg a hivatalos észak-koreai hírügynökség.
A KCNA vezércikkét a kormánypárt lapja is címoldalon közölte Észak-Koreában. A Rodong Szinmun megállapítja: nem fogunk koldusként könyörögni Kína barátságáért! Ez egyértelmű célzás arra a barátsági szerződésre, mely Észak-Korea biztonságát garantálja külső agresszió esetén. A szerződést először 1961-ben írták alá, miután Észak-Korea szakított a Szovjetunióval és az orosz-kínai vitában egyértelműen Peking oldalára állt. Azóta a szerződést többször meghosszabbították, de változatlanul garantálja Észak-Korea biztonságát.
Kell-e még nekünk ez a szerződés? – teszi fel a kérdést Pekingben a Huangcsiu Zsipao című lap, mely általában hűen tükrözi a kínai vezetés véleményét. A cikk megállapítja: Észak-Korea azzal, hogy állandóan fejleszti nukleáris és rakétafegyverzetét, háborús feszültséget vált ki. Vagyis megsérti a szerződést, mely a béke fenntartására irányul a Koreai-félszigeten. Phenjannak tehát le kell állítania fegyverkezési programját és fel kell hagynia azzal, hogy atomháborúval fenyegeti a világot. Peking ugyanakkor figyelmezteti az USA-t is: a szerződés továbbra is érvényben van. A két nép és a két állam barátsága változatlan – írja a kormányközeli lap Pekingben.
Hszi Csin-ping kínai elnök megvitatta a koreai kérdést Donald Trumppal Floridában, majd többször tárgyaltak telefonon. A kínai államfő megpróbálta lebeszélni Trumpot a katonai akcióról, melynek beláthatatlan következményei lehetnek. Az USA elnöke cserébe azt kéri Pekingtől: fékezze meg az ifjú diktátort, aki szinte naponta fenyegeti meg a világot atomháborúval! Trump még azt is felajánlotta: hajlandó találkozni Kim Dzsong Unnal. Ez minden bizonnyal hizelegne az ifjú diktátor hiúságának, hiszen ezt sem apjának, sem nagyapjának nem sikerült elérnie. A világ első és eddig egyetlen kommunista dinasztiájának jelenlegi uralkodója tehát válaszúton van: egyetlen szövetségesének, Kínának az elvesztését kockáztatja azzal, ha tovább folytatja háborús politikáját.
Fotó: kínai – észak-koreai barátság fesztivál / Flickr