Meghalt a budapesti nő, aki beleházasodott az indiai nagypolitikába – 108 éves volt

Az asszonyt magyar becenevén Fórinak szólították a barátai és a családja. 1935-ben ment férjhez egy indiai diplomatához, Bradzs Kumar Nehruhoz és öltözött száriba. Olyannyira indiaivá vált, hogy ismerőseik gyakran hitték, hogy ő is a világos bőrű kasmiri panditok közül való, akárcsak a Nehru család – írja a New York Times.

Férje rokonságával együtt ott volt ő is a gyászolók között az erőszakos halált halt nagy indiai vezetők, Mahatma Gandhi, Indira Gandhi és Radzsív Gandhi mellett. Ő maga általában nem foglalkozott politikával – kivéve egy emlékezetes alkalmat. Amikor is a barátnője, Indira Gandhi (Dzsaváharlál Nehru lánya, az ő férjének unokahúga) volt a miniszterelnök. Akkor a politikusasszony elé lépett, és szembesítette azzal, hogy az 1975-ben bevezetett szükségállapot túlzottan megnyirbálta az emberi jogokat Indiában. Átadott neki egy listát olyan férfiakról, akiknek erőszakkal elkötötték az ondóvezetékét abban a kényszersterilzálási kampányban, melyet a kormányfő idősebbik fia, Szandzsáj vezetett.

“Azt mondtam neki: Indu, tudod, hogy soha, de soha nem beszéltem neked politikáról. De nézd meg ezt. Olyan fiatal fiúk és idősebb férfiak névsora, akiket megfosztottak a nemzőképességüktől. Te is tudod, hogy semmi szükség erre” – idézte fel Shobha Nehru a párbeszédet az indiai állami televíziónak. Indira Gandhinak kevesen mertek ellentmondani, arra pedig végképp nem vetemedett senki, hogy a kedvenc fiát kritizálja.

Shobha Nehru 90 évesen arra kérte a fia, Ashok egyik egykori oxfordi diáktársát, Martin Gilbert brit történészt, hogy ajánljon neki olvasnivalót a zsidók történetéről. A tudós meglepődött: soha nem jutott az eszébe neki sem, hogy Mrs. Nehru nem indiai. Ekkor kezdett el az asszony budapesti gyermekkoráról beszélni.

“Fóri néni annak a népnek a történetét akarta megismerni, amelyikből 67 évvel korábban kivált, hogy India hőségébe és porába, kihívásai közé költözzön” – írta a 2002-ben publikált “Letters to Auntie Fori: The 5,000-Year History of the Jewish People and Their Faith”, vagyis Levelek Fóri néninek: a zsidó nép és hit 5 ezer évének története című munkájában Martin Gilbert.

“Fóri néni” 1908. december 5-én született egy jómódú, asszimilálódott budapesti zsidó családba, amelyik Friedmannról a kevésbé zsidós hangzású Forbáthra változtatta a nevét. Édesanyjának felmenői azon kevés zsidók közé tartoztak, akik nemességet kaptak a Monarchiában. A kislány ritkán látogatta a zsinagógát, csak néha kísérte el az édesapját. Azt szokta mondani, “sem én, sem a nővérem nem hiszünk ezekben a dolgokban” – emlékezik vissza a fia, Ashok.

A numerus clausus miatt nem juthatott be Magyarországon egyetemre. A szülei a híres London School of Economics-ba küldték. Ott találkozott B. K. Nehruval, az előkelő kasmíri család fiával, akinek unokatestvére, Dzsaváharlál már akkor az indiai függetlenségi mozgalom vezetője volt, később pedig India első miniszterelnöke lett.

A szülők kételkedtek abban, hogy a lányuk jól választott – írta a későbbi férj. “Hogy mehetne hozzá az ő gyönyörű, kedves gyermekük egy olyan távoli ország fekete fiához, amelyről ők mit sem tudnak és aki a saját bevallása szerint börtöntöltelékek családjához tartozik?”

A vőlegény szülei is kételkedtek. De amikor az örömszülők összetalálkoztak Budapesten, hirtelen történt valami. “A nappaliban ültek” – mesélte Mrs. Nehru. “Én a szobámban sírtam. A jövendő anyósomnak ki kellett mennie. El kellett haladnia a szobám előtt. Meglátta, ahogy zokogok, és azt mondta: hagynunk kell, hogy a fiatalok azt tegyék, amit akarnak.”

A magyar menyasszony száriban szállt le a hajóról. A vőlegénye édesanyja végigvitte Indián. Elmentek a börtönbe is, ahol a britek fogva tartották Dzsaváharlál Nehrut. A pesti lány sírt. Nehru erre írt neki egy csipkelődő levelet, mondván: a Nehruk soha nem sírnak. A felső ajkuk mindig feszes.

Közben otthon, Pesten az édesapját német házvezetőnőjük mentette meg a zsidóüldözéstől. A bátyja, a magyar hadsereg tisztje átúszta a Dunát Csehszlovákiába. Legjobb barátnője autón hagyta el az országot, a kisgyerekét a csomagtartóba rejtette.

Őt közben a saját válságai foglalták le Indiában. Amint a függetlenség közeledett, Delhit elárasztották a menekültek. Hinduk, akiket elűztek Pakisztánból, muszlimok, akiket vonaton vittek Pakisztánba. Mindkét oldal halálos gyűlölettel üldözte a másikhoz tartozókat az utcákon. Mrs. Nehru segített egy családnak feljutni egy Pakisztánba tartó vonatra. Később megtudta, hogy mindenkit lemészároltak közülük, amikor a vonat áthaladt Panzsábon.

A frissen érkezetteknek munkalehetőséget keresett és talált. Boltot nyitott, ahol a menekült nők kézimunkáit árulták. Ez később cégbirodalommá nőtt, Central Cottage Industries Emporium néven.

1949-ig nem tért vissza Magyarországra. Akkor viszont “minden nap elment otthonról, hogy találkozzon a barátaival” – meséli Ashok, aki elkísérte az útra. “Soknak közülük nyoma veszett. Másokat megerőszakoltak az oroszok vagy megöltek a németek. Szívtépő történeteket hallott, gyakran jött sírva vissza.” Később magas rangú diplomata férjével Washingtonba költözött, onnét Asszámba, India délkeleti részére, aztán Londonba. De magyar zsidó volta soha nem hagyta el. Azt mondta Gordonnak, hogy mindig képtelen volt kezet rázni a német nagykövettel. “Bűntudatom van” – mondta. “Nem voltam ott. Biztonságban voltam. Miért alakult úgy, hogy nekem nem kellett szenvednem?”

Férje, Bradzs Kumar Nehru 2001-ben hunyt el. Shobha Magdolna Friedmann Nehrut most három fia, négy unokája és három dédunokája gyászolja.

Fotó: Shobha Nehru balról John F. Kennedy és Indira Gandhi társaságában 1962-ben, amikor a férje Washingtonban volt nagykövet / New York Times