62.500 dollárért kelt el Patrick Swayze legendás bőrzakója
Harminc éve a Dirty Dancing világsikert aratott és sztárrá tette Patrick Swayze-t, aki 57 éves korában halt meg rákban még 2009-ben. Özvegye most úgy döntött: aukción értékesíthetik a filmsztár legendás bőrzakóját éppúgy, mint a szörf deszkát, melyet a Point Break című filmben használt.
A Los Angelesben tartott aukció nagy sikert hozott: a bőrzakó 62.500 dollárért kelt el, míg a szörfdeszka 64.000 dollárt hozott a konyhára. A tárgyak többségét Patrick Swayze kortárs rajongói vették meg, akik nem felejtették el a nyolc éve elhunyt filmsztárt.
Nagyon szerencsés voltam, hogy olyan férfi szeretett mint Patrick Swayze – nyilatkozta az özvegy, aki az aukciót engedélyezte. Lisa Niemi elmondta, hogy bár nem minden tárgy volt már az ő tulajdonában, de nehéz volt megválni tőlük, hiszen számtalan személyes emlék fűződik hozzájuk. Patrick Swayze unokahúga viszont a család nevében nyerészkedéssel vádolta meg az özvegyet: szerinte a filmsztár tárgyai a családi örökség részét képezték. Az özvegynek nem volt joga azokat aukcióra bocsátani Los Angelesben.
Akárhogy is vitatják az ügyet az érintettek, de Patrick Swayze legendás bőrzakója és szörfdeszkája szép pénzt hozott az aukción és a gyűjtők nagy örömmel vitték haza a tárgyakat, hiszen a fiatalságukra emlékeztette őket, amikor a Dirty Dancing kultuszfilmnek számított a fiatalok nagyrészének körében Amerikában és szerte a világon…