47 nap után élve találták meg a Himalájában eltűnt hegymászót – videó

Leginkább vízen és són élte túl. A 21 éves tajvani férfinek a barátnőjével együtt veszett nyoma több mint másfél hónappal ezelőtt.

A 19 éves lány holttestét a túlélő férfi közelében találták meg Nepál középső részén. Egy kanyonban hevertek, 2600 méter magasan Tipling falu közelében. A fiatal férfit a katmandui nemzetközi kórházba vitték, a BBC úgy tudja, már túl van az életveszélyen.

Kezelőorvosa azt mondja, lassan ugyan, de beszélni is tud, megtudták tőle, hogy a barátnője három nappal ezelőtt halt meg. Törései, zúzódásai nincsenek, olyan sérülései viszont vannak, amelyeket a testét ellepő férgek okoztak.

A férfi 30 kilót fogyott a hét hét alatt, a haja tele volt tetvekkel, amikor megtalálták, az egyik lábát pedig nyüvek borították. Az orvosok szerint leginkább vízen és són élte túl az elmúlt 47 napot.

A BBC szerint helyi emberek vették észre, egyből helikoptert küldtek a helyszínre. A fiatal férfi és barátnője, akik mindketten egy tajvani egyetem diákjai voltak, februárban Indiából érkeztek Nepálba. Utóljára március 9-én látták őket az ország északi részén, Dhadingban, amikor is a sűrű hóesés ellenére elindultak hegyet mászni.

Az eltűnt hegymászókkal foglalkozó missingtrekker.com arról írt, hogy a párnak több problémája is volt korábban, elveszett a csomagjuk, ők maguk meg apróságok miatt veszekedtek. A lány azt posztolta a Facebookon, azt kívánja, bárcsak sose indult volna el erre az útra.

A fiatalokat a családjuk már március közepe óta kerestette, akkor kellett volna hírt adniuk magukról, de nem tették. A kutatást többször elindították, de a rossz idő és a lavinák miatt mindig félbe kellett szakítani. Annak a mentőcsapatnak az egyik tagja, amely végül megtalálta őket, úgy véli: lecsúsztak a síkossá vált ösvényről és egy barlangszerű képződményben rekedtek, ahonnét nem tudtak visszamászni.

Fotó: Annapurna, Himalája / Pixabay

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez