Kitömött békák, leprás testrészek és varrógépek – Svájc, a bizarr múzeumok Mekkája

Svájc a világhírű múzeumai mellett olyan érdekességeket is tartogat, melyeket szintén érdemes megnézni, hiszen a svájciaknak aztán van fantáziájuk!

A kormány 2015-ös adatai szerint 1111 múzeum működik Svájcban, ami igen szép szám az ország kis méretéhez képest. A létesítményekben évente 12 millió látogató fordul meg. Vannak köztük olyan világhírű múzeumok, mint a Kunstmuseum Bernben, vagy a Nemzetközi Vöröskereszt Múzeum Genfben, de akadnak olyanok is, amelyek inkább furcsa tematikájuk miatt tettek szert nagy népszerűségre. Ezekből szemezgettünk.

A kitömött békák múzeuma

Az 1927-ben nyitott, néhány éve teljes felújításon átesett, Estavayer-le-Lacben található múzeumban egy 108 kitömött békából álló gyűjteményt lehet megcsodálni, páratlan környezetben. A Francois Perrier egykori katona keze munkáját dicsérő tárlat egyszerre bizarr és humoros.  A békákat ugyanis 19. századi környezetbe helyezték, emberekként ábrázolva, ahogy éppen iskolában ülnek, kártyáznak vagy a katonaként szolgálnak a hadseregben.

000frog2
Moulage múzeum

A bőrtünetekkel járó betegségek egyébként sem tartoznak a szépnek mondható jelenségek közé, mégis több múzeum is van Európában, melyeknek köszönhetően az átlagember is megnézheti, milyen közelről egy leprás beteg lába vagy hogy milyen elváltozásokat okoz a bőrön egy makacs ekcéma. Az eredetileg orvostanhallgatóknak készült gyűjtemény dermatológiai elváltozásokon átesett testrészek háromdimenziós leképezéseit mutatja be Zürichben.


Varrógépmúzeum

Svájc a varrógép szülőhazája, így egyértelmű, hogy az 1111 múzeum között olyan is van, ami a varrógépeknek állít emléket. Fribourgban található egy varrógépmúzeum, egy 12. századi pincében  250 különböző modellt állítottak ki.  Zürichben pedig Roni Schmied privát kollekcióját lehet megtekinteni, ez szintén több száz darabból áll és bemutatja a varrógép evolóciójának minden mozzanatát.

000sewing

 

Fotók: Facebook – Cindy Quinn, Instagram – twosmallpotatoes,

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez