Gyorsmosás – 15 év börtön a képviselőház korrupt exelnökének
Korrupció, pénzmosás és illegális offshore számlák – ez indokolja a szigorú büntetést, melyet kiszabtak Eduardo Cunha fejére Brazíliában. Egészen pontosan tizenöt évre és négy hónapra ítélték a Lava Jalo (gyorsmosás) botrány főszereplőjét.
A Lava Jalo botrány elmosta az elnökasszonyt, Dilma Rousseffet és a politikai osztály szinte egészét Brazíliában. Az ügynek még egyáltalán nincsen vége: a most elítélt politikus ugyanis együttműködik a korrupciós ügyészséggel a büntetés esetleges enyhítése érdekében. Vagyis a Lava Jalo akár özönvízet is jelenthet Brazíliában, ahol Michel Temer elnöknek éppúgy van félnivalója, mint a miniszterek, a szenátorok és a képviselők többségének.
A korrupció a politikai rendszer alapja – erre már fiatal korában rájött a most elítélt politikus, aki közgazdász végzettségű. Rio de Janeiróban született és kezdetben különböző politikusok választási kampányainak kincstárnoka volt. Így emelkedett felfelé a létrán. A piszkos ügyeket, a fekete kasszákat szorgalmasan dokumentálta, így nagyon komoly zsarolási potenciállal rendelkezett. Szakértelmére ugyanis mindenkinek szüksége volt.
Így őt hívták akkor is, amikor kiderült: a futball világbajnokság és az olimpia megrendezése hatalmas lyukat ütött a költségvetésen. Nincs gond! A Petrobras, az olajóriás pénzeli majd a csőd szélére sodródott államot – javasolta kollégáinak Eduardo Cunha. Ez volt a Lava Jalo, melynek során persze a Petrobras nemcsak az államot támogatta pénzzel, de annak hű szolgáit is. A képviselőház akkori elnöke, a most elítélt politikus milliós bankszámlával rendelkezett Svájcban. Neje, az egykori újságírónő szórta a pénzt Miami-ban.
Miből? – tette fel a kínos kérdést a sajtó és megindult a lavina. Saját pártja is sietett elhatárolódni lebukott politikusától. Aki szabályosan megzsarolta az államfőt: nem fogom egyedül elvinni a balhét! Dilma Roussef ellenállt és rá is fizetett. Leleményes párttársa megszervezte ellene az impeachmentet. Azt az eljárást, mely végül megfosztotta elnöki tisztétől Brazília első női államfőjét.
Mindez nem segített sokat magán a korrupt politikuson, aki múlt október óta előzetesben csücsült. Még a börtönből is zsarolt és fenyegetőzött. Erre még a bírói ítélet is kitért. A hab a tortán az, hogy a korrupció kulcsfigurája egy, az USA-ból importált protestáns szekta frontembere is volt. Három B volt a hitvallása: a Biblia, a birtok (Brazília a nagybirtokok földje) és a Bala (golyó – a fegyvergyártók lobbija).
Mindeközben Brazília történelmének egyik legsúlyosabb recessziójába süllyedt. A futball világbajnokság és az olimpia médiafigyelmet ugyan hozott Latin-Amerika legnépesebb államának, de pénzt nem. Azt csak vitt. Így most a csaknem 200 milliós ország nyakig merül a szószban, miközben az elitje kizárólag önmagával van elfoglalva. Pontosabban azzal: ki mikor követi a most korrupció miatt elítélt egykori házelnököt a börtönbe?
Fotó: Eduardo Cunha / Flickr