Nem mindegy: 2 vagy 200 százalék

Csádban csillagászati a különbség az olajbányászok béremelési igénye és a munkáltató hajlandósága között.

 Csád két jelentős olajbányászati központjában, Bongorban és Logone-ban már januárban volt egy több napos sztrájk. Az akkori munkabeszüntetésnek kettős oka volt: egyrészt az 1500 dolgozó azért sztrájkolt, hogy szakszervezetüket ismerje el a munkaadó legitim tárgyalófélként, másrészt az akcióval béremelési követelésüket is nyomatékosítani akarták. Akkor ígéretet kaptak a követelések teljesítésére. A szakszervezet valóban megalakulhatott és már működik is. Csakhogy a béremelés tekintetében óriási a távolság az álláspontok között: a munkáltató 2 százalékos emelésre hajlandó, miközben a szakszervezet egészen más nagyságrendben gondolkodik és 200 (kétszáz) százalékos emelést akar. Arra hivatkoznak, hogy a dolgozók kivétel nélkül Ndjamenából, a fővárosból járnak a 400 kilométerre lévő telephelyekre és szerintük ekkora emelés kell ahhoz, hogy ne menjen el a keresetük jelentős része az utazási költségekre. Most kb. ezer dolgozó szüntette be a munkát, a sztrájkot három naposra tervezik, de megállapodás híján elhúzódhat.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez