Jelentős összeget, 75 millió dollárt fektet be a Microsoft Afrikában – Nigériában, Dél-Afrikában, Kenyában és más afrikai országok területén -, elősegítve az innovációt, az IT-eszközökhöz való hozzáférést, a készségfejlesztést. A Microsoft-elnök Jean-Philippe Courtois a napokban találkozott is helyi partnercégekkel, sajtótájékoztatóján pedig azt bizonygatta, hogy a Microsoft státusza azon keresztül is javul, hogy hatni tud a földrész gazdasági fejlődésének javítására, eszközein keresztül pedig hozzájárul a növekedés és az üzleti kezdeményezés összekapcsolásához. Az elindított programokkal – a 4Afrika Initiative-vel – képessé akarnak tenni minden afrikait, akinek van jó ötlete, üzleti elképzelése, alkalmazása, hogy elérje célját, illetve a modern technológia járuljon hozzá az afrikai növekedés felgyorsításához Egyebek mellett a Microsoft készül kibővíteni a cloud szolgáltatásokat Nigériában és más afrikai piacokon, különös tekintettel a Nokia nyomán kifejlesztett térképészeti rendszerekre.