Ferenc pápa követet küld a boszniai faluba, ahol rendszeresen látni vélik Szűz Máriát

A zarándokhellyé változott település lakói szerint a helyszínen teljesen hétköznapinak számít, hogy látják Szűz Máriát, a Vatikán azonban kétkedve áll ehhez.

Szombaton nevezte meg Ferenc pápa új megbízottját, Henryk Hosert, aki a boszniai Medjugorjéban fog tevékenykedni. A hivatalosan kiadott közlemény szerint az lesz a dolga, hogy feltérképezze a lelkészek helyzetét és a zarándokok igényeit a városban. Sokan azonban úgy sejtik, hogy a Mária-jelenések miatt küldi a helyszínre a követet a pápa.

A boszniai városba ugyanis évente csaknem egymillióan látogatnak el, mióta 1981-ben hat helyi fiatalnak megjelent Szűz Mária. Ők azt állítják, hogy a mai napig vissza-visszatér és üzeneteket ad át az embereknek. A jelenés helyén most egy szobor áll, ez lett a zarándokok első számú célpontja.

A Vatikán több alkalommal kivizsgálta már az állításokat, legutóbb 2010-ben, de a jelenéseket hivatalosan nem erősítették meg. Az álláspontjukról azonban sokat sejtet Ferenc pápa egy korábbi mondata, amivel így kommentálta a Medjugorjéval kapcsolatos mítoszokat: „A Szűzanya nem egy postavezető, aki minden nap üzeneteket küldözget.”

A helyieknek mindenesetre sok előnyük származik az oda látogató tömegekből, hiszen számos család megélhetését biztosítja a jelenések miatt létrejött vallási turizmus, ami még a 90-es években, a háború alatt sem szünetelt.

00010101

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez