Több mint félmillióan tüntettek Romániában a kormány lemondását követelve
Bár a szociáldemokraták által vezetett kormány visszavonta a korrupciós amnesztiarendeletet, de a tüntetők vasárnap este is változatlan lendülettel vonultak az utcára Bukarestben és más városokban.
Az amnesztia azért váltott ki különösen nagy ellenszenvet a lakosság körében, mert míg az emberek többsége az európai szegénységi küszöb alatt él, addig a politikai-gazdasági elit tagjai milliós vagyonokat halmoznak fel dollárban vagy euróban.
A román miniszterelnök Soros Görgyöt vádolta azzal, hogy a tüntetések mögött áll. Korábban a szociáldemokraták arra gondoltak, hogy vidékről hoznak fel velük szimpatizáló tüntetőket, úgy, mint annak idején Iliescu elnök. Nem sokkal a rendszerváltás után Iliescu elnök a Zsil-völgyi bányászokat mozgósította a tüntető egyetemisták szétverésére. Most a nagyhatalmak nagykövetei lebeszélték a román kormányt a hasonló módszerek alkalmazásáról.
A kormány tehát meghátrált, de Sorin Grindeanu miniszterelnök jelezte: új rendeletet készítenek elő a korrupciós törvénykezéssel kapcsolatban. A több mint félmillió tüntető ezért is érezte szükségét annak, hogy kivonuljon az utcákra, ezúttal már a kormány lemondását követelve Romániában.
Fotó: AP