Miért temettek el élve egy 8 éves kisfiút Egyiptomban?

Halálra ítéltek Egyiptomban egy 42 éves férfit, miután a bíróság kimondta: bűnös egy kisfiú meggyilkolásában. Élve temette el az áldozatát.

Az egyiptomi sajtóban csak Jahjaként emlegetett tuk tuk-sofőr júliusban rabolta el a 8 éves Anaszt Sarkijja kormányzóság egyik városában, a Nílus deltavidékén. Felhívta a kisfiú szüleit, és 2 millió egyiptomi font (valamivel több, mint 30 millió forint) váltságdíjat követelt tőlük.

A férfi és a gyerek családja szomszédok voltak. Jahja a lépcsőn várta a kisfiút, amikor az Korán-órára indult a városba. A házába csalta, de ott a gyerek kiabálni kezdett, ezért bántalmazta, majd eltemette a Koránjával együtt. Aztán ment, és segített a szülőknek a kisfiú keresésében – derült ki a bíróságon.

A tuk tuk-sofőr mindent bevallott. Azt mondta, a felesége és a lánya már két nappal korábban elutaztak, és azért ölte meg a kisfiút rögtön az elrablása után, mert félt, hogy elfogják. Fejbe vágta, mire a gyerek elveszítette az eszméletét, aztán megpróbálta eltörni a nyakát, de nem tudta. Ezért aztán eltemette egy gödörbe az udvaron. A telefont pedig, melyen a szülőket hívta a váltságdíjért, eldobta a SIM kártyával együtt.

A gyilkos szomszédot most felakasztják Egyiptomban.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez