Mecset újratöltve – megmutatjuk Törökország minimalista föld alatti dzsámiját

Sancaklarban, Isztambul Büyükçekmece városrészében két éve nyílt meg a világ talán legmodernebb iszlám imahelye. Nagyrészt a földfelszín alatt van, és fentről nézve olyan, mintha belesimulna a táj lankáiba.

Törökországban több mint 86 ezer mecset áll nyitva a hívők előtt. A leghíresebb kétségkívül az isztambuli Kék mecset, Ahmed szultán mecsetje. De a legkülönlegesebb a tabudöntögetően egyedi Sancaklar. Stílusában búcsút int minden korábbi iszlám imahelynek, arra bátorítja a hívőket, hogy teljes mértékben a hitük lényegére koncentráljanak – semmi nem vonja el a figyelmüket ettől a minimalista enteriőrben. Nem hogy kupolája, minaretje sincs – ez a mai technológiák mellett már igazán nem elengedhetetlen.

mecset3

Az összesen 7400 négyzetméteres komplexumban található 1200 négyzetméteres épület az iszlám és az ottomán építészetet modern életérzéssel ötvözi. 2013-ban 50 ország 704 projektjéből ez nyerte el az első díjat az építészeti világfesztiválon, vallási épületek kategóriában, két évvel később pedig az év design-ja díjat kapta meg – ezt minden esztendőben a londoni Design Múzeum ítéli oda. De jelölték a nagy presztízsű Mies Van der Rohe díjra is. Tervezője a török Emre Arolat.

mecset

Egyenes falakkal körbevett füves felső udvara választja el a mecsetet a külvilág káoszától és a közeli autópályától. Egy árkád végén, két olajfa és egy hárs mellett találjuk a terméskő lépcsőket, ezeken érhető el maga az épület. A barlangszerű, hat méter mélyen fekvő földalatti imaterem 650 hívőt képes befogadni, úgy, hogy elszigeteli őket a külvilágtól és arra bátorítja őket, hogy mélyedjenek el a saját, belső világukban. A formák letisztultak, egyszerűek.

mecset5

Az egyetlen díszítés a falakon az arab w (و)  betű, és egy Korán-idézet (33:41): “Ó, ti hívők, emlékezzetek meg Allahról gyakori megemlékezéssel!”. Hiányzik minden ornamentika, ami pedig még a modern török mecsetekre is jellemző. A napfény a Mekka irányát mutató fal mentén hatol le a föld alá. Éppen csak beszivárog. A hívők ezt szeretik. Azt mondják, ez a nagy béke és a meditáció helye így.

Sancaklar Moschee | Sancaklar Mosque

hayinstyle-sancaklar-mosque-istanbul-emer-arolat-architects-9

Fotók: Your Middle East, archdaily.com

(Visited 5 times, 1 visits today)

1 hozzászólás ehhez a cikkhez

  1. Nagyon szép, megnyugtató helynek tűnik.

    Válasz

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez