Az Uruguayi Országos Drogegyesület vezetője szerint az árat közpntilag határozzák meg és nem engedélyezik az árversenyt ezen a területen. Diego Cánepa elmondta azt is, hogy az ár tükrözni fogja a ráfordítási költségeket és a termelő nyereségét. Uruguayban most tették közzé a marihuána törvényileg engedélyezett használatával kapcsolatos intézkedések hosszú sorát.
Azok a patikák, amelyek árulhatják a drogot, elsősorban a helyi közösségek boltjai lesznek, illetve az első osztályú, kiemelet gyógyszertárak. Ők szabadon eldönthetik, hogy árulják-e a marihuánát és ha igen, akkor meg kell szerezniük ehhez a szükséges engedélyt. A nyereségük megegyezik majd azzal, ami már a gyakorlatban kialakult Uruguayban, vagyis 30 százalék körül lesz. A marihuánát nem helyezhetik ki a kirakatba és az üzletben sem lehet jól látható helyre tenni.
Cánepa szerint a legális forgalmazás kezdete – figyelembe véve az engedélyezési folyamatot is – november táján indulhat meg.
Jelenleg a kormány hat cégnek adott ki termelési engedélyt és ők legfeljebb tíz hektáron ültethetnek a növényből. A fogyasztási szokásokat pedig az alkohol- és dohányfogyasztáshoz hasonlóan alakítják ki, vagyis nyilvános helyen, iskolák és sportlétesítmények, valamint egészségügyi intézmények közelében tilos a könnyűdrog használata.