Magyar nők a nagyvilágban – Merci, Helsinki

Merci kicsivel több, mint két éve érkezett Helsinkibe, sok fiatalhoz hasonlóan ő is a külföldi felsőoktatásban látta meg azt a potenciált, amit a hazaiban nem. Számításai be is jöttek, a sikeres doktori felvételi után még hosszabb távra tervezi jövőjét az országban. Finnországi életéről kérdeztem, de mesélt a sztereotípiákról, egy nagyon vicces tévés közvetítésről, és arról is, miért nézik hülyének a fröccs miatt.

Miért éppen Helsinki?

Szerencsésnek mondhatom magam, mivel rengeteget utaztam. Már a gimnáziumban elmondhattam, hogy a legtöbb európai országban – még ha csak átutazóban is – jártam már. Tizenhárom éves voltam, amikor először látogattam Finnországba a gimnázium kórusával. Ez volt az első olyan utazásom, melynek során egy családnál szállásoltak el. Körülbelül két hétig voltunk az országban, az idő nagy részét Hämeenlinnában töltöttük, ami egy nagyjából 66 ezer lakosú város, úgy 100 kilométerre Helsinkitől. Már akkor megtetszett az, ahogy az itteniek élnek. Az óriási terek és hogy mindenhol erdők és vizek vannak.

Ezek után néhányszor még visszatértem Finnországba. Mivel tizennégy éves korom óta kendózom, sikerült ellátogatnom pár helyi versenyre és edzőtáborba is. Amikor végzős voltam az ELTE-n, eldöntöttem, hogy mindenképp külföldön szeretném folytatni a tanulmányaimat. Ami azt illeti, nem nagyon gondolkodtam más országokon, mivel Finnországban jó kapcsolataim voltak, és az oktatás minőségét is megfelelőnek találtam. Mivel két év ittlét és a mesterszak elvégzése után is jól érzem magam a bőrömben, úgy döntöttem, hogy a doktori képzést is itt fogom megcsinálni, ahova nemrég vettek fel.

Elvárják a munkaerőpiacon, hogy beszélj finnül, vagy elég az angol?

Ha olyan területen dolgozol, ahol a szakzsargon nyelve az angol – például a programozók és az informatikusok – , akkor nem feltétlenül várják el tőled, hogy tudj finnül. Gyakorlatilag viszont minden más területen – még akkor is, ha az irodai nyelv például nem finn – valamennyire ildomos bírni a nyelvet. Nem egyszer tapasztaltam a munkakeresésnél, hogy az anyanyelvi beszélőkkel szemben a külföldiek még akkor is hátrányban vannak, ha felsőfokon beszélek finnül. Ennek több oka is lehet: vannak, akik azt mondják, hogy a finnek szerények és nem mernek angolul beszélni. Én inkább azzal magyarázom ezt, hogy sokszor nagyon szkeptikusak a külföldiekkel szemben.

Tervezed felvenni a finn állampolgárságot?

Ha minden igaz, két év múlva adhatom be az állampolgársági kérelmet. Tervezem is, már csak azért is, mert sokkal praktikusabb lesz vele az életem. Ráadásul már „tiszteletbeli” finn vagyok: a kendós pályafutásomat itt sem hagytam abba, ám 2015 végén átigazoltam a finn válogatotthoz. Ennek több oka is volt – az egyik az, hogy nem tudtam a magyar válogatott csapattal együtt készülni. A finnek pedig szívesen fogadtak, jelenleg én vagyok a női csapatkapitány.

Milyen érzés hazajönni Magyarországra?

Mindig nagyon izgatott vagyok, amikor tudom, hogy a közeljövőben Magyarországra utazom. Ennek ellenére kettősek az érzéseim. Mivel ott nőttem fel és a legjobb barátaim a mai napig ott élnek, egy bizonyos szinten nagyon is otthon érzem magam. Nem hátrány, hogy az anyanyelvemen beszélhetek, és persze vannak dolgok, amiket csak azokkal tudok megosztani, akikkel közösek a gyökereim.

Ennek ellenére minden alkalommal észreveszem magamon, hogy pár nap után rendkívül frusztrálttá válok Magyarországon. Nyilván nem szeretnék általánosítani, de sok esetben iszonyatosan nehézkes az ügyintézés. Emellett az sem elhanyagolható, hogy egy idő után nagyon elkeserítenek és „lehúznak” a dolgok, amiket az utcán látok, vagy épp a barátaimtól hallok. Persze úgy gondolom, hogy ha soha nem tettem volna ki a lábam az országból és nem éltem volna különböző helyeken, az utóbbiak kevésbé – vagy inkább más módon – zavarnának.

Vannak összetartó magyar közösségek Finnországban?

Azt hiszem, körülbelül kétezer magyar él az országban. Sokan a helsinki magyarok közül minden kedden beülnek valahová együtt, tehát közösségek éppen akadnak, csak én nem igazán járok a köreikbe. Ami azt illeti, nagyon kevés magyarral tartom a kapcsolatot.

Mik a finnek sztereotípiái a magyarokkal kapcsolatban?

Pár évvel ezelőtt, amikor még csak látogatóba jöttem ide, leginkább úgy gondoltak ránk, mint a „haverokra, akik hasonló nyelven beszélnek”. Természetesen akik jártak már Magyarországon, mindig megemlítik a vendégszeretetet, a gulyást, a kolbászt, vagy éppen azt, hogy a magyarokkal igazán jó inni. A legtöbben még ma is hasonlóképp gondolnak ránk, viszont sokan inkább a magyarországi politikát emlegetik. Ha úgy tetszik: „a kolbászt felváltotta a kerítés”.

Mik azok az igazi finn dolgok, amelyek meghatározzák a környezetet és az ott élőket?

Szerintem a „legfinnebb” dolog az, hogy mindenhol körülvesz a természet. Ha nem erdő, akkor tenger, tó, vagy a betontömbök között ugráló nyulak. Az ételek közül a salmiakki (szalmákcukor) és lakritsi (medvecukor), illetve az ezekkel ízesített édességek… erdei gombák, mindenféle bogyók. Kihagyhatatlan finn kuriózum a szauna és a vele járó „pucéran hóban fetrengés” is – ez meglepően jól tud esni ám.

Helsinkiben a város esti látképéhez hozzátartoznak a színes felvarrókkal teli overálokban mászkáló részeg egyetemisták. Az egyetemi szakoknak különböző overáljaik vannak, és ha felvesznek az adott szakra, fokozatosan szerzed a felvarrókat. Legtöbben pedig bulizni is ebben járnak. Ami még nagyon tipikus, az a “linnanjuhlat” közvetítése. A finn függetlenség napja alkalmából az elnök és a felesége meghívnak egy csomó vendéget magukhoz, ezt pedig közvetíti a tévé is. Nagyjából két órán keresztül lehet nézni, ahogyan egy hadseregnyi vendéggel kezet fognak szépen sorjában. A nem túl izgalmas ceremóniát három kommentátor – köztük egy divattervező is – elemezgeti, és legtöbbször az sül ki, hogy szapulják az embereket a ruhakölteményeik miatt. Az abszurd, ám szórakoztató műsorhoz a finnek már ivós játékot is kitaláltak.

Milyen az ország hangulata?

Ez sok mindentől függ: az évszaktól és persze attól is, hogy Finnország melyik részéről beszélünk. Helsinki téli mivoltához képest nyáron nyüzsgő nagyvárossá válik. Néhány városrésznek nagyon szocreál a hangulata, egyes helyeken pedig úgy érzem magam, mintha Pesten sétálnék a belvárosban. Vidéken teljesen más, majdhogynem rusztikus. Talán egy dolog igaz majdhogynem az egész országra: a környezetből áradó nyugodtság.

Mi az amit „hazahoznál” Finnországból?

Nagyon sok dolog van, amit szívesen hazavinnék, mert szerintem sokkal jobbá tennék Magyarországot. Az egyik az, hogy itt az emberek teret adnak egymásnak. Senki nem mászik bele az aurádba, nem akarja nevelni a gyereked, nem néz rád furcsán a kinézeted, vagy épp a kezedet fogó személy kiléte miatt.

A másik dolog az, ahogy az itteni bürokrácia működik – amitől a finnek egyébként falra másznak, mert szerintük túl vannak bonyolítva a dolgok. Magyarországon gyakran feláll a hátamon a szőr, mire elintézek valamit. Itt a dolgok nagy részéhez fel se kell állnom a fotelból. Ami még nagyon praktikus, hogy bárhol, de tényleg bárhol lehet kártyával fizetni, ráadásul nem forgatja a szemeit a pénztáros, ha az 50 centes csokimat kártyával akarom kifizetni.

Mi hiányzik a legjobban otthonról?

A péktermékek és a Túró Rudi. Van egy lángosos, aki esténként egy-egy bulihelynél vagy a vasútállomásnál szokott állomásozni. Őt néha jól esik meglátogatni, ha éppen keresztezik egymást az útjaink. A fröccs is hiányzik: mindig hülyének néznek, ha kérek egy kis szódát a borhoz.