Tényleg nyugdíjba megy a ma 50 éves Sophie Marceau?

“Nagyjából igen” – jött a válasz. “Sokat dolgoztam. Szeretem a szakmámat, de ma híresnek lenni nagy nyomással jár. Sok manipulációval. És persze…” – itt egy rövid szünet jött, talán azt pörgette végig, mennyi ajánlat fekszik most az asztalán. “Nem. Túl sok dolog van. De válogatós leszek. Nagyon válogatós.”

Amikor az újságíró arra figyelmezteti, hogy akkor is híres lesz, ha már nem csinál semmit, elneveti magát. “Akkor miért folytatnám? Tudja, vége.”

Vagy nem. Akkor fejezte be a La taularde-t. Amelyben egy olyan nőt játszik, akit bebörtönöztek, mert segített a barátjának elfutni a törvény elől, és az egész filmben a helyét keresi a börtönrendszerben.

A forgatás öt hétig tartott, Rennes egy elhagyott börtönében. Azt mondja, nehéz volt. Egyrészt nem volt fűtés, másrészt rossz energiák terjengtek a falak között. “Péntek este, amikor visszamentem Párizsba, hogy lássam a lányomat, ujjongtam:  ‘Le liberté! Szabadság! És szeretet! És édesség és civilizáció! Ez fantasztikus. Aztán hétfőn reggel, amikor újra át kellett lépni azt a kaput, tényleg nehéz volt.”

Jóllehet az 1995-ös A rettenthetetlen és az 1999-es A világ nem elég című James Bond mozi között több angol nyelvű filmben is játszott, azóta csak francia filmekben láthattuk. Nem bánta meg, hogy így döntött. “Nem akartam Hollywoodban tölteni az időmet. Igazából ők sem akartak engem. És én jól vagyok a világnak ezen a részén. Az túl kemény nekem. Nem akarok részt venni a versenyben. Rettenetesnek tartom. Nem nekem való.”

Sophie Marceau szerint az európai mozi érzékenyebb és nőiesebb. Az amerikai macsó. “Nekünk sok női rendezőnk van. Amerikában csak kettő: az egyik Kathryn Bigelow, a másiknak nem tudom a nevét.” Aztán egy hatalmas mosollyal hozzáteszi: tréfált, igazából csak egy van.

Miközben Amerikában gyakran kapják meg a nők, hogy túl öregek jelentős szerepekhez, otthon ezzel nem találkozott. “Franciaországban a nők inkább barátok, mint ellenségek. Még így, öregen is sok szerepajánlatot kapok… Hollywoodban meg folyik a rohanás a fiatalság után. A mozi a vonzásról és a ragyogásról szól. Igaz, ha 50, 60 vagy 70 éves vagy, nem vagy olyan hatással a férfiakra, mint 20 évesen. De én nem változok meg a férfiak kedvéért. Változzanak meg ők. De nem én vagyok az, akinek meg kell változtatnia őket.”

“Szerintem azok, akik mindig nagyon-nagyon fiatal nőkkel akarnak forgatni, csinálják meg a Lolitát – de még egy 25 éves színésznő is túl öreg ahhoz, hogy eljátsszon egy 13 éves lányt.  De nem minden film Lolita. A rendezőket egy nap régimódinak fogják tartani, ha azt mondják: egy 50 éves nő nem lehet szexi.”

Hogy mit csinálna Sophie Marceau, ha egyszer tényleg abbahagyná a filmezést? Azt mondja, írna. Mert azt (is) szereti. 29 évesen már kiadott egy félig önéletrajzi regényt. Apró hazugságok volt a címe, és nagy sikert aratott. A színésznő megátalkodott hazudozónak tartja magát. Egyébként nem csak írni: olvasni is szeret. Néhány évvel ezelőtt egy interjúban azt mondta: Szabó Magda a kedvenc írója, minden könyvét elolvasta.

“De az is lehet, hogy kertészkedni fogok. Vagy csak álmodozni.”