Az elsősorban a fiatalokat sújtó munkanélküliség, amely 2014 elejére 53,6%-ot is elérte, lassan kikezdte a spanyol szociális hálót is, amely folyamat egyik mellékterméke, a boldogulásukat a szervezet bűnözés berkein belül kereső bevándorlók számának ugrásszerű növekedése volt .
Annak ellenére, hogy Katalóniában a helyi rendőrség nemrégiben felszámolta az önmagát a találó “Bloods” névre keresztelő latin utcai bandát, további legalább négy nagyobb szervezet űzi nem éppen legális ügyleteit az Ibériai-félszigeten.
A rablás és a kábítószer-kereskedelem jelenti a Bloods-hoz hasonló bandák fő bevételi forrását, ám az utóbbi időben egyre gyakoribb, hogy a latin szervezett bűnözés hivatásszerűen foglalkozzon zsarolással és emberrablással is.
A Bloods egyébként 2010-re erősítette meg jelenlétét olyan spanyol városokban, mint Madrid, Valencia vagy Alicante, amelyeket hagyományosan az “Ñetas” és a “Latin Kings” névre keresztelt bandák ellenőriztek. A Bloods egyik erőssége, – legalábbis ezt állítja a katalán rendőrség – hogy rendkívül jól szervezett gangről volt szó, amelyben minden bandatag pontosan tudja, hogy milyen szerepkört vár tőle felettese.
A Bloods karrierje minden bizonnyal azért is indulhatott virágzásnak, mert az egykoron szinte egyeduralkodó Latin Kings mára közel 900 tagja ül különböző spanyol büntetés végrehajtási intézményekben. Érdekes módon azonban az LK igen gyorsan alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez és hamarosan a többségében ecuadori bandatagok váltak a spanyol börtönökben fogyasztott, nem kevés kábítószer elsőszámú szállítóivá.
Spanyolföldre 2012-ben exportálta magát a Los Angelesből és El Salvadorból jól ismert Mara Salvatrucha, azaz az M-13, ám még a legtöbb banda az Ibériai-félszigeten valamelyik Los Angeles-i vagy közép-amerikai szerveztet utánozva születik meg, a Marák két “nagykövetet” küldtek Spanyolországba, hogy MS-13 “kirendeltségeket” nyissanak Gironában, Madridban és Valenciában.
A küldötteknek nem volt nehéz dolguk, hiszen munka- és jövőkép nélküli latin fiatalok ezreiből válogathattak a spanyol nagyvárosok nyomornegyedeiben, ahol hamarosan jól működő, egymásnak alárendelt, sejtekből, azaz “clicából” álló rendszert hoztak létre, amelyek a marokkói és afrikai bandák mellett egyre nagyobb részt hasítanak maguknak az országba áramló drogok terítéséből.
Nem túlzás azt állítani, hogy az Európába áramló hasis 80%-a Spanyolországon keresztül lép a kontinensre, akárcsak a felszippantott kokain jelentős része is ibériai kikötőkben ér partot, így különböző bandák hatalmas forgalmat bonyolítanak. Sok esetben kitűnő az együttműködés a Latin-Amerikában drogot előállító szervezetek, a csempészútvonalakat ellenőrző afrikai és maghrebi, valamint a félszigeten terítő, ismét latin bandák között.
Több példát láttunk arra is, hogy a Latin-Amerikában előállított kokaint először nyugat-afrikai kikötőkbe hajózzák be, ahonnan különböző afrikai és maghrebi csempészek szállítják tovább az Ibériai-félszigetre, majd végül Európa többi részébe.
Tévedés ne essék, Spanyolországban a xenofób propagandával ellentétben nem valamiféle “sötét latin invázióról van szó”, a bevándorlók körében terjedő szervezett bűnözés sokkal inkább egy korábban alsó középosztálynak számító és dolgozó réteg lecsúszására és annak negatív hozadékaira bizonyíték.
A 2008-válság előtt ugyanis éppen ez a társadalmi réteg adta a gazdaság motorjának tartott építő iparban dolgozó munkások jó részét, valamint a jólétet megízlelő többségi társadalom által már nem elvégzett mezőgazdasági idénymunkákat is latin, kelet-európai és észak-afrikai bevándorlókat végezték, akire egyébként – amint helyzetüket legalizálták – sokkal szigorúbb adófegyelem volt jellemző mint a született spanyol munkavállalókra. Ezért is fordulhatott elő az a sajátos tény, hogy a bevándorlók százalékos arányukat tekintve nagyobb mértékben járultak hozzá a spanyol államkassza bevételeihez mint a többségi társadalom.