Első helyen a szakértők a jogbiztonságot emelték ki, mivel, mint elmondták egy biztos alapokon álló középosztály kialakítására még csak esély sem nyílik, ha az állampolgárok emberi, társadalmi, kulturális és gazdasági jogait nem képes garantálni az állam. A sikeres latin-amerikai országok az elmúlt években nagyot léptek előre a közszféra átláthatóságát elősegítő jogi szabályozás kidolgozásában, valamint az államapparátus működésének hatékonyabbá tételében.
A megfelelő munkaerő-piaci feltételek kialakítása is létfontosságú, hiszen a mesterségesen alacsonyan tartott bérek, a társadalombiztosítási rendszer hiánya, valamint a dolgozók alapvető jogainak biztosítása nélkül elképzelhetetlen a tartós jólét biztosítása, a tengeren innen és túl is.
A többnemzetiségű, etnikailag vegyes latin társadalmakban, de minden bizonnyal a világ minden pontján ahol a társadalmak fejlődni kívánnak a faji megkülönböztetés felszámolása kulcsfontosságú lépés a társadalmi béke megteremtése felé vezető rögös úton. Latin-Amerikában például a munkaerőpiacon az európai leszármazottak 45%-át alkalmazzák a jogi előírásoknak megfelelően, míg ugyanez a szám az őslakos felmenőkkel rendelkező munkavállalók esetében alig 33%-körül alakul. Az iskolázottsági mutatókban is a fehér lakosság rendszeresen jobban teljesít, mint az őslakos vagy színes bőrű csoportok.
A társadalmi folyamatok és demonstrációk mögötti mozgatórugók megértése is fontos kérdés, hiszen a latin-amerikai országokban a középosztály klasszikus követelései együtt élnek a hagyományos, a földért, valamint a természeti kincsek kizsákmányolásának privilégiumáért folytatott társadalmi mozgósítással, egy sikeres politikai rendszernek pedig mind a kettőre megfelelő válaszokkal kell előrukkolnia.
Az olyan alapvető szolgáltatások, mint például az oktatás vagy az egészségügy egyre nagyobb fokú privatizálása szintén komoly veszélyt jelent a középosztály megszilárdítására és kiszélesítésére, mivel ezen szolgáltatások árát csak a társadalom szűk szegmense képes megfizetni, elterjedésükkel azonban automatikusan degradálódik az állami szféra által nyújtott, elvben elérhető szolgáltatás színvonala. Az állami oktatás és az egészségügy célja éppen a társadalmi különbségek halványítása kellene hogy legyen nem pedig azok elmélyítése.
Értelemszerűen az erőszak és a bűnözés szintén komoly kerékkötője lehet a fejlődésnek. Már-már hozzászoktunk, hogy Szomáliát, Szíriát vagy Afganisztánt könyveljük el a föld legerőszakosabb országainak, valójában azonban El Salvadorban vagy Hondurasban sokkal nagyobb esélyünk van arra, hogy gyilkosság áldozatául essünk, mint valamelyik “bukott államban”. Ha pedig az évente lőfegyverek által kioltott emberéletek számát vesszük, úgy Brazília az abszolút listavezető.
A közbiztonság romlása természetesen megfelelően diszkriminatív is, hiszen aki nem teheti meg, hogy szögesdrót és állig felfegyverzett biztonsági őr vigyázza az álmát, könnyebben esik bűncselekmények áldozatául, mint a golyóálló Hummerben furikázó felső egyezer. A társadalmi osztályok integrált, inkluzív fejődéséhez a jövedelemolló csökkentésére, valamint az állami újraelosztó rendszer és az oktatás javítására is szükség van, hiszen a vasököl politikája nem igazán hatásos a bűnözés visszaszorítására.
Külpolitikai szempontból az elemzők egyetértettek abban, hogy a haladás egyik kulcsa a horizontális “dél-dél” típusú nemzetközi kapcsolatok erősítése, hiszen a függőségen alapuló hierarchikus államközi rendszerek ez idáig csak korlátozott eredményeket voltak képesek felmutatni.
Hogy ebből számunkra mi lehet a tanulság? A következtetéseket inkább vonja le mindenki saját maga, az mindenestre elgondolkodató, hogy mi vajon Magyarországon a középosztály megerősítésén és kiszélesítésén, vagy inkább annak felszámolásán dolgozunk-e?