Az állatok Trumpra tettek – videókkal

Gedát, a jósok királyának nevezett majmot a keddi amerikai elnökválasztás kimeneteléről kérdezték Kínában, Hunan tartományban. Korábban már cápákat, kutyákat, teknősöket és malacokat is faggattak. Mindenhol Donald Trump jött ki befutónak.

Gedát Hillary Clinton és Donald Trump életnagyságú kartonbábujával szembesítették egy turisztikai parkban. A majom sárga pólóba öltözve közelítette meg a két alakot, majd kiválasztotta a republikánus jelöltét, és még egy puszit is nyomott az arcára – adta hírül az AFP hírügynökség.

Hogy miért érdekes ez az egész? Azért, mert Gedát tartják Pál, a polip (egyik) utódjának. Emlékeznek még a 2010-es foci vébé szerencsésen tippelő legendás állatára? “Aki” előre megmondta a német válogatott összes meccsének eredményét, mint ahogy azt is, hogy a spanyolok legyőzik a hollandokat a döntőben. Nos, a kínai majmot is prófétai képességekkel ruházták fel, miután megjósolta az idei franciaországi Eb győztesét. Az ötéves majomnak akkor portugál és francia zászlót prezentáltak, rajtuk banánokkal. Geda a portugál zászlóhoz sétált, és arról ette le a gyümölcsöt.

Hogy hírnevét megtépázzák-e az amerikai választók, az kedden kiderül.

Mindenesetre nem Geda az első állat, akit az esélyekről faggattak. A Nova Southeastern Egyetem Fort Lauderdale-ben, Floridában például két cápát mérkőztetett meg egymással. Az egyikre Clinton nevét ragasztották, a másikra Trumpét, és amelyik pénteken délig a legtöbb mérföldet tette meg, azt nyilvánították győztesnek. Az egyetem honlapja szerint a Clinton cápa 510 mérföldet úszott a határidőig, míg a Trump cápa 652-t.

De hasonló eredménnyel végződött még nyáron egy Cleveland-i kutyamenhely megmérettetése is. Ott a két jelölt gumifigurájának ölébe helyeztek jutalomfalatokat. Amelyiktől a legtöbb kutya elvette azt, az kapott egy pontot. Szoros versenyben ott is Trump győzött.

 

Volt, aki teknősöket vetett be. A YouTube-on Gallade0475 két vörösfülű ékszerteknőssel próbálkozott. A hátára fordította a hímet (Trump) és a nőstényt (Clinton) is, és várta, melyikük áll talpra először. Négy perc után a hím volt az.

De a republikánus jelölt címkéjét viselő kismalac nyert egy disznófuttatáson is Arkansas-ban a múlt hónapban.

Forrás: International Business Times

Fotó: Twitter / AFP

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez