“Gyarapodott” Mujica “vagyona”

A montevideói El País napilap birtokába jutott az uruguayi államfő, José Mujica hivatalos vagyonnyilatkozata szerint az elnök javai 73,5%-kal növekedtek az elmúlt két év során, így nem elég, hogy immár nem “Pepe” a világ legszegényebb államfője, de még évi 12 930 dollárt is zsebre tesz.

Mielőtt elkezdenénk szörnyülködni, érdemes kiszámolni, hogy ez esetben havi mintegy 240 500 forint nettónak megfelelő amerikai dollárt keres Mujica, ami azért valljuk be, egy államfőnek igen szerény juttatás.

A vagyonnyilatkozat szerint egyébként az elnök és felesége farmjának, két autójának és három traktorának összértéke 72 millió forintra rúg.

Az egyszerű életviteléről híres Mujicát – aki Montevideó mellett éldegél feleségével és nem volt hajlandó beköltözni az elnöki palotába, valamint sok esetben az újságírókat is csak slampos tréningnaciban fogadja- korábban a világ legszegényebb államfőjének is kikiáltották.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez