Beszélgetés Észak-Ciprusról Budapesten
Egy ország, Törökország ismeri el az Észak-ciprusi Török Köztársaságot önálló államként, de 20 országban 24 képviselete van – Közép-Európában egy helyen, 2014 óta Magyarországon. A budapesti iroda vezetőjével, Selda Cimen asszonnyal szervezett beszélgetést a Kodolányi János Főiskolán az ICRP (Institute for Cultural Relations Policy).
Az alapítvány “Diplomácia és ami mögötte van” beszélgetés-sorozatának mostani rendezvényén részt vett Sakir Fakili, Törökország nagykövete is. A moderátor Lőrincz András, az ICRP alapítója volt.
Selda Cimen Cipruson tanult diplomatának, korábban Tel-Avivban vezetett missziót. Mint elmondta, az észak-ciprusi külügyminisztériumban nagyon sok női munkatárs van, gyakran magas pozícióban.
A beszélgetés során szóba került, hogy Észak-Ciprus kénytelen Törökország segítségére támaszkodni, onnét érkezik a legtöbb befektető is. Repülőjárat is csak oda van, ami nehezíti a turizmus bővülését. A több mint 300.000 lakosú államban több mint 83.000 diák tanul a 14 egyetemen. A diákok jó része külföldi, ők az iskolák magas színvonala és a versenyképes árak miatt választják Észak-Ciprust. A gazdaság egyik húzóágazata az oktatás, és szeretnének magyar kapcsolatokat is kiépíteni.
Szó volt az Annan tervről tartott 2004-es népszavazásról is. Az 1974 óta megosztott sziget egyesítését célzó terv egy államszövetséget írt elő Cipruson, váltott oldali elnökökkel. A török lakosság 65 százaléka megszavazta volna az országegyesítést de a görögök 75 százaléka ellene volt. Jelenleg is intenzív tárgyalások folynak, de a hat fő pontból közül kettő problémás: a területi megoszlás és a biztonság kérdése.
Bár adnak ki saját útlevelet Észak-Cipruson, azt vízum nélkül csak Törökországban fogadják el. Vízummal viszont beutazhatnak vele a többi között az Egyesült Államokba, Nagy-Britanniába és Franciaországba. Az Európai Parlamentben Ciprusnak 6 helye van, amiből kettő a török oldalt illetné, de a megosztottság miatt minden képviselő a görög oldalról érkezik.