Egy magyar lány Dubajban – interjú

– Miért döntöttél úgy, hogy hátrahagyod az otthonod és egy teljesen ismeretlen helyre, Dubajba költözöl?

– Azért jöttem ide, hogy jobban éljek, mint otthon. Ezt viszont még nem értem el. Gyakorlatilag ugyanott tartok. Mert otthon sem tudtam félretenni és itt sem tudok.

– Még csak alig öt hónapja vagy kint. Nem a kezdeti döccenők miatt van ez így?

– Engem egy ismerősöm példája csábított Dubajba. Ő ingatlanosként nagyon jól keres itt. Ebben a rohamosan fejlődő városban nagyon jövedelmező az ingatlanpiac. Engem az elején úgy vettek fel egy céghez, hogy lakáskiadásokkal kell kezdenem. Ezt is csináltam az első három hónapban. És még meg is dicsértek, mennyire jól megy, ahhoz képest, hogy nyár van és Ramadán (nyáron a 49 fokban itt le áll az élet). Ez havi 2-3 üzletet jelentett, ami viszont tényleg csak a túlélésre elég. Nagy jutalékot az eladással lehet keresni.

– Mi okozza a legnagyobb nehézséget?

– Komoly gond, hogy nincs kocsim, nem vagyok rugalmas. Itt nem fogadják el a magyar jogosítványt. Az elméleti vizsga mellett húsz vezetésórát kell vennem, az egész pedig jó 300.000 forintba fog kerülni. Itt a tömegközlekedés nem annyira megoldott. Van egyetlen metróvonal. Buszok is járnak, de vagy légkondicionált a váró, vagy nem, vagy jön a busz, vagy nem. Mindenképpen kocsi kell, hogy tudj közlekedni. Ráadásul annyira gyorsan fejlődik a város, hogy sokszor még a GPS sem tudja követni. Nem mindig van utca és házszám, hanem magát az épületet nevezik el. Járdák sincsenek mindenhol, mert annyira mindenki csak autóval közlekedik.

– Így mire elég a mostani fizetésed?

– A jelenlegi helyemen – december közepéig szól a szerződésem – adnak egy alapösszeget. Ebből legalább a szállást ki lehet fizetni, de itt azt csinálsz, amit akarsz. Olyan cégnél szeretnék majd dolgozni, ahol van támogatás. Szigorúak és nem a véletlenre bízzák, hogy sikeres lesz-e a munkavállalójuk. Amíg ez nincs, nehéz megtartani az optimizmusomat, mert még mindig nem történt meg a nagy áttörés. Pedig tudom, hogy itt nagyon nagy lehetőségek vannak.

– A hozzád hasonló európai ingatlanügynökök megtalálták a számításukat?

– Ha egy európai ingatlanos jól keres és szereti a meleget, akkor nagyon jól érezheti itt magát. Nagyon sok a szórakozási lehetőség és be tudja utazni a világot.

– Mi számít jó keresetnek?

– Ha én itt egy hónapban megkeresek 1 millió forintot, az egyáltalán nem sok. Havi kétmillió forint kell ahhoz, hogy jól élj és félre is tudj tenni. Az élet itt nagyon drága, az élelmiszerek 2-3-szor többe kerülnek, mint otthon. Egy szimpla hajvágás 130 dirham (9-10 ezer forint), egy jó helyen lévő kis szoba havonta 4.000 dirham (300.000 forint), 1 liter benzin viszont 130 forint. Az alkohol nagyon drága, a legolcsóbb pohár bor 50 dirham. Persze vannak itt nagy művészek, például az indiaiak. Akik megkeresnek 4000 dirhamot egy hónapban, soha semmire nem költenek, maguknak főznek, húst nem esznek és kétezret hazaküldenek.

– Szaúd-Arábiából már több rémtörténetet lehetett hallani a kelet-ázsiai cselédek és a helyi gazdák konfliktusairól.  Dubajban ezzel mi a helyzet?

– Most itt kétmillióan laknak, ebből 30 százalék helyi. Eléggé kasztosodott a rendszer: a helyiek főként villákban, a szegények a külvárosban, a módosabb külföldiek a városi apartmanokban laknak. A legalsó szinten rengeteg a filippínó, az indiai és az eritreai. Ők végzik az alja munkát, ők a cselédek. Minden lakásban van cselédszoba – ablak nélkül! A helyiekkel nekem még nincs kapcsolatom, de a pletykákból és jártamban-keltemben azt látom, hogy egyszerűen nem veszik őket emberszámba.

– Van még itt egy téma, amit nem lehet nem megkérdezni: Mit tudsz a dubajozókról?

– Semmit, én nem mozgok ilyen körökben. Tudom, otthon ez sokakat érdekel. Engem nem és ezért nem is beszélgettem még erről az ismerőseimmel.

Képek: magánarchívum