Több ezer kitelepített, több száz égő ház – tűz Valparaisóban

Hatalmas tűz pusztított el több mint százötven épületet szombaton a Chile középső részén fekvő Valparaisóban. Ezreket telepítettek ki és a tüzet még nem fékezték meg.

Michelle Bachelet államfő katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánította a kikötővárost. Az elnök egyben utasítást adott a hadseregnek a rend fenntartására, emberek ezreinek kimenekítésére a lángoktól övezett területekről.

Jorge Castro, a város polgármestere azt mondta az állami televízióban, bár egyelőre nem volt halálos áldozata vagy súlyosabb sérültje a tűznek, sokan füstmérgezést szenvedtek. Hozzátette, táborokat hoztak létre azoknak, akik a tűz miatt kényszerültek lakóhelyük elhagyására.

Elmondta, hogy Valparaisóban nincs áram, a város pokoli látványt nyújt, a lángok terjedését nem képesek megállítani.

A város gyakran esik a tűz áldozatául, utoljára 2013-ban pusztított hatalmas tűz a városban. Valparaiso a történelem során nem egyszer porrá égett.

 

{youtube}cSU2H9FrmEE{/youtube}

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez