A 49 hétszínű négyzetből álló whipala már csak azért is egyedülálló szimbólum, mert igazából nem is annyira “ős”, mint azt elsőre gondolhatnánk. Kétségtelen, hogy a szín- és formavilága tagadhatatlanul a prekolombián civilizációk sajátja, azonban a zászló mint népi szimbólum valójában indoeurópai találmány. A spanyol hódítás előtt az Andokot benépesítő amerikai kultúrák, mint például a kitűnő államszervező inkák, a chakanát, azaz az andoki keresztet tartották fő jelképüknek, a mindenféle színes szalagokat inkább díszítésként, sem mint zászlóként használták.
A 49 négyzetből álló formát azonban már a Tiwanaku civilizáció régészeti emlékei között megtaláljuk sziklákra festve, edényekre nyomva, sőt Potosíban még néhány, a gyarmati idők előtti szőttesen is megtalálták a régészek. A legenda szerint a 49 négyzet az inka időkben a 49 ayllu-t, azaz közösséget jelképezte.
A whipala,bár minden kétséget kizáróan ősi civilizációk szimbóluma, valójában azonban a modern idők gyermeke, akit egy egészen furcsa családból fogadtak örökbe az 1945-ös bolíviai őslakos kongresszus résztvevői.
Az őslakos mozgalom vezetői abban egyetértettek, hogy az indiánoknak zászló kell, azonban míg egyesek a sima fehér lobogót ajánlották, mások egy színesebb megoldás mellett törtek volna pálcát.
A mozgalom vezetői a zászló elkészítésével egy La Paz-i nyomdászt, Gastón Velascót bízták meg, azonban továbbra sem sikerült közös nevezőre jutni, hogy mégis milyen legyen az új őslakos lobogó. A nyomdász ekkor egy régi munkáját ajánlotta a tanakodó küldötteknek, amelyet még a húszas évek végén, az olasz Salvietti és Bruzzone megbízásából tervezett.
A két olasz a Champancola néven piacra dobott üdítőitalhoz palackjára rendelt címkét a nyomdásztól, aki az aimara népművészetből merítve ihletet, egy hétszínű, négyzet alakú vignettát tervezett az üvegre. Az ötlet elnyerte a kongresszus tagjainak tetszését, Velasco pedig némileg áttervezte a címkét, így született meg az ősi kultúrák modern zászlaja, a whipala.
A whipala egyébként egy rendkívül jól kitalált zászló, színei és alakja is külön-külön jelentéssel bír. Az egyenlő oldalú négyzet például az őslakosok egyenlőségét és egységét hivatott szimbolizálni, a hét szín pedig a különböző népek változatosságának jelképe, a whipala tehát büszkén hirdeti a sokféleség egyenlőségét. A piros a narancs- és citromsárga, a fehér, a zöld, a kék és lila színekben ölt testet a Bolíviában sokat és egyre többet emlegetett andoki kozmovízió és a többnemzetiségű állam.
A Földanyát, azaz Pachamamát és materiális világunkat a piros – Chupika-képviseli, míg a narancsszín vagy Kallapi az emberi létezésünkkel járó felelősségre emlékeztet. A citromsárga, aimarául Q’ilu a minden élőlényt összefűző kölcsönös energiát jelképezi, a Janq’u azaz a fehér az idő és a tér végtelenségére utal, a zöld – Chuxña – pedig a Manqhapachát, a belső harmóniánkat jelöli a whipalán. Végül, a kék – vagy Larama – kockák az Alaxpachát és a Pachatatát, a felső világot jelképezik, míg a Larama Chupika, vagy a lila az Ayllu, a közösség és Sumaqamaña, azaz minden létforma kölcsönös harmóniájának szimbóluma.
A hetvenes évektől kezdve a négyzet alakú színes lobogó egyre inkább az őslakosok jogaiért síkra szálló társadalmi mozgalmak, közöttük is a bolíviai aymara felszabadítás és civil ellenállás jelképévé vált.
A whipala ma éppúgy lengedezik az állami hivatalok előtt, mint ahogy megtaláljuk a rendőrök és katonák vállapján vagy például a világűrben keringő Tupac Katari műholdra pingálva. A modern whipala igazi erőssége abban rejlik, hogy hosszú századok óta először emelkedik állami rangra egy olyan népcsoport jelképe, akik bár számszerűleg “kétharmados” többséggel rendelkeznek a társadalomban, politikailag gyakorlatilag fél évezreden keresztül láthatatlanok voltak.
