A menekült, aki segített elkapni a németeknek egykori kínzóját, a terroristát
Németországban egy szíriai menekült is segít a hatóságoknak kiszűrni a migránsok közé rejtőzött iszlamistákat. Kiszúrta egykori kínzói egyikét is.
Masoud Aqil 23 éves, újságíró és szíriai kurd. Az Iszlám Állam fogságában töltött 280 napot. Ütötték-verték, lenyakazással fenyegették.
Kiszabadult, Németországig meg sem állt. Most az ottani hírszerzésnek dolgozik. Megpróbálja leleplezni a magukat menekültnek kiadó potenciális terroristákat. Bajorországban hosszas megfigyelés után egy menekültszállónál azonosította egyik egykori kínzóját is.
Az idén már összesen 30 lehetséges szélsőségesre mutatott rá, de a legtöbbjüknél hiányzott a bizonyíték, ami alapján bíróság elé lehetett volna állítani őket. Viszont mindannyian rákerültek a rendőrök radarjára, azóta is figyelik őket. Egykori kínzója esetében viszont ő maga a tanú.
Masoud Aqil a Spiegel magazinnak mesélte el történetét. Azt, hogy ő volt 6015-ös számú fogoly, amikor 2014 decemberében egy másik újságíróval együtt az Iszlám Állam fogságába esett. Kurd kémeknek nézték őket. Riportra készültek, náluk volt a kamera és egy laptop is. Az utóbbit kinyitották, minden egyes Twitter-bejegyzéséért bottal ütötték a meztelen talpát. 154 bejegyzés volt. Aztán bekötött szemmel egy saría-bíróság elé vitték őket, amely meghozta a halálos ítéletüket. De aztán végül egy kisvárosba kerültek. A lenyakazós videókból (és Guantanamóról) ismert narancsszínű kezeslábast adtak rájuk, és egy cellába lökték őket. Rendszeres verés jött, étkezésre meg penészes kenyér.

“Olyan volt, mint egy film. Néznem kellett, és várnom kellett a végét.” Amiről azt hitte, az ő vége is lesz.
Végül fogolycserével szabadult. Európába indult az édesanyjával, az év elején érkeztek Németországba. Márciusban jött a brüsszeli terrortámadás. Úgy döntött, tennie kell valamit, hogy segítsen az ilyesmitől megvédeni Németországot. Ma két német ügynökségnek dolgozik, a Spiegel szerint munkáltatói nagy becsben tartják. Ő pedig vállalja a nevét és az arcát is: azt mondja, meg akarja mutatni, hogy az iszlamistáknak már nincs hatalmuk fölötte.