A keresztény-muzulmán párbeszédet erősíti Ferenc pápa Azerbajdzsánban
Bakuban misézik vasárnap a katolikus egyház feje, aki három napot tölt a Kaukázusban.
Ferenc pápa Azerbajdzsánban találkozik Alijev elnökkel is. Ez az egykori szovjet tagállam nyitott a vallási kisebbségek támogatására. A kis katolikus közösség legfőbb anyagi támogatója nem más, mint a muzulmán főmufti. A katolikusok mindössze a lakosság 0,01%-át teszik ki Azerbajdzsánban.
Nem sokkal nagyobb a részesedésük a szomszédos Grúziában sem, ahol Ferenc pápa ezt megelőzően járt (2,5%). Ott azonban a többség nem muzulmán, mint Azerbajdzsánban, hanem ortodox keresztény. A Vatikán viszonya rossz a grúz ortodox egyházzal. Ezen kívánt javítani Ferenc pápa – nem sok sikerrel. A tárgyalások nem vezettek eredményre. Ezért a grúz ortodox egyház bojkottálta a pápai misét Tbilisziben. Így a város nagy stadionja jóformán üres volt a pápai szertartás idején.
Ferenc pápa a vallások párbeszédét igyekszik hangsúlyozni mindenütt. Elítéli a vallásháborús felfogást. A sátán műve, ha Isten nevében gyilkolunk – hangsúlyozta a katolikus egyház feje, amikor arról a francia papról beszélt, akit dzsihádharcosok öltek meg misézés közben. Franciaországban éppen vasárnap miséznek először újra abban a templomban, ahol a 85 éves Hamel atyát két dzsihádharcos meggyilkolta az oltár közelében.