Elengedték a templomban bujkáló bevándorlót

Az Egyesült Államok bevándorlási hatóságai elengedtél azt a mexikói emberi jogi aktivistát, aki korábban azzal hívta fel magára a sajtó figyelmét, hogy deportálására kivezényelt egyenruhások elől egy templomban keresett menedéket. Elvira Arellanót végül egy egyéves huzavona után 2007-ben deportálták Mexikóba, majd pedig alig egy hete ismét őrizetbe vették San Diegóban, amikor észak-amerikai állampolgárságú gyerekével próbált illegálisan belépni az Egyesült Államokba.

Arellano több tucat, papírok nélkül az országba érkező bevándorlót vezetett északra, mintegy szimbolikusan tiltakozva a közép-amerikai országokat és Mexikót sújtó erőszakhullám ellen az USA-ba menekülő illegális migránsok deportálása ellen.

Az észak-amerikai bevándorlási hatóság közleménye szerint Arellanót szabadlábra helyezték, ám egy hónapon belül ismét meg kell jelennie az ügyében döntő bíróság előtt. Az aktivista szerint a több ezer zöldkártyával nem rendelkező, ám állami felsőoktatási intézményekben tanuló bevándorlóhoz hasonlóan, már régen rendezhette volna az országban tartózkodási engedélyét és idegenrendészeti státuszát, ha az USA kongresszusa nem vétózta volna meg a 2010-es Dream Act névre keresztelt bevándorlási törvény reformját.

Arrellano korábban azzal hívta fel a latin bevándorlók ügyére a közvélemény figyelmét, hogy közel egy éven keresztül egy metodista templomban keresett és talált menedéket deportálása ellen. Az aktivista később egy, a bevándorlás reform támogatására szervezett tüntetésen vett részt, ahol letartóztatták és Mexikóba szállították a hatóságok.

A mexikói hölgy első ízben 1997-ben lépett papírok nélkül az USA területére, amikor is rögtön kiutasították az országból, majd 5 évvel később Chicagóban tartóztatták le, mivel hamis társadalombiztosítási számmal vállalt munkát Chicago O’Hare Nemzetközi Repülőterén. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez