A világszervezet szerint Bolívia nem hallgatott az ENSZ-re a Tóásó-ügyben

Bolívia figyelmen kívül hagyta az ENSZ egy munkacsoportjának azon 2011-es ajánlását, amely szerint az államfő elleni terrortámadás vádjával letartóztatott, magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődnek joga lett volna szabadlábon védekeznie – mondta az ENSZ La Paz-i kirendeltségének egy munkatársa.

Az ENSZ Emberi Jogok Főbiztosságának bolíviai képviselője, Denis Racicot arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2009-óta fogva tartott Tóásó Előd ügyében mind a mai napig nem született ítélet, annak ellenére, hogy egy ENSZ munkacsoport már három évvel ezelőtt szót emelt az úgynevezett “terrorizmus-per” vádlottjának ítélet nélküli fogva tartásának ügyében.

Tóásó és a horvát-bolíviai állampolgár Mario Tádic-ot 2009 áprilisában vették őrizetbe a bolíviai hatóságok miután rajtaütöttek a Hotel Las Americas-ban megszállt, a feltételezések szerint zsoldosként az országba érkező európai csoporton melynek tagja volt az akcióban elhunyt bolíviai-magyar Eduardo Rózsa Flores, az egyébként közismerten neofasiszta Michael Dwyer és a magyar-román Magyarosi Árpád.

Az Európai Parlament tavaly “független és igazságos” eljárást követelt a két fogvatartott európai ügyében, ami nagy felháborodást váltott ki bolíviai kormánykörökben.

Tény, hogy az ügyben eljáró Marcelo Sosa államügyészt korábban eltávolították posztjáról, miután kiderült, hogy több esetben is megzsarolta a terrorizmus-per vádlottjainak családtagjait. Sosa két hete Brazíliába szökött, ahol átmeneti menedékjogot kér és egyelőre nem állt elő saját verziójával az ügyben.

Evo Morales megválasztása után, az országot közel két évszázadon keresztül uraló és a hatalomból kiszorult korrupt, jó részt Santa Cruz-i konzervatív kreol oligarchia megpróbálta a nyersanyagban gazdag, úgynevezett “keleti-félholdat”, Santa Cruz, Pando, Tarija és Beni tartományokat leszakítani a szegényebb keleti országrészekről.

A magyar-román-ír csoport minden bizonnyal a Santa Cruz-i szeparatista szektorok támogatására érkezett az országba, ám a külföldiek likvidálása, valamint a az elhúzódó terrorista-per több ezidáig tisztázatlan kérdést is felvet, mint például azt, hogy vajon mit keresett Latin-Amerika ezen eldugott szegletében a fotókon mesterlövész puskákkal és egyéb fegyverekkel pózóló maroknyi európai.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez