A Budapestre tartó kubai artistalány Frankfurtban lelépett

Veszélybe került a Fővárosi Nagycirkusz hétvégén bemutatásra kerülő műsorának egyik leglátványosabb száma. A haján függő két kubai artistalány egyike, Daylis Suset Purón útban Magyarország felé a frankfurti repülőtéren lelépett.

A Fővárosi Nagycirkusz meghívására Budapestre érkező kubai artistaduónak csak az egyik fele érkezett meg Magyarországra. Társa szerint Daylis disszidált. – Havannában ültünk gépre, Frankfurtban volt az átszállás. Egy óránk sem volt, Daylis azt mondta: megnézi, hol kell becsekkolnunk az átszálláshoz. Elment. Később megtudtam, hogy jó helyen álltunk, ám a társam többé nem került elő. Próbáltam megtalálni, de fel kellett szállnom a budapesti gépre – mesélte a történetet Capilar Duo tagja, Daramis Blanco.

Graeser József, a cirkusz szakmai igazgatója gy Párizsban élő kubai menedzseren keresztül kötött  szerződést a lányokkal, papírjaik rendben voltak.

– A produkciójuk különlegessége, hogy a hajuknál fogva lógnak a trapézon, úgy csinálják a mutatványt. Most veszélybe került a szombati premier is, mert egymás haját fonják be: ha ez nem sikerül akár le is zuhanhatnak többméteres magasságból. Szó szerint hajszálon függ az életük – idézte  a Bors a manézsok világában csak Dodi úrként ismert cirkuszost.

A két lány három éve alkot egy párt a Kubai Nemzeti Társulaton belül: Olaszországban, Franciaországban és Monte-Carlóban is turnéztak már, legutóbb Svájcban jártak.  Daramis megpróbálja egyedül is megcsinálni a műsorszámot, de hogy ez megvalósul-e, tegnap még nem lehetett tudni.

{youtube}T0gycXeeZFE{/youtube}

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez