A volt szakszervezeti vezető és tapasztalt politikus végülis azzal hárította el az ajánlatot, hogy németjuhász kutyája nem fogja bírni a forró klímát, ezért inkább otthon marad. A dolog azonban ennyivel nem ért véget, mert nem mindenki ítéli meg azonos módon négylábúk szerepét az életben, így a barzilok közül sokan nem értették, miről is van szó. A kolumbiai külügyminiszternek külön bocsánatot kellett kérnie legnagyobb gazdasági partnerétől, Brazíliától a ,,nem mindenapi indok” miatt. Eredetileg csak annyit tudott a külügyi tárca, hogy a nagykövetjelölt családi okokból nem tudja elfogadni a posztot, a kutyáról szó sem volt.
,,Ha családi vagy személyes okokat említ, akkor valami mélyebb indokra gondol az ember. Ez azt jelenti, hogy Garzon úr nem fogta fel Brazília fontosságát Kolumbia számára – mondta Maria Angela Holguin külügyminiszter asszony. Egyben szomorúnak és csalódottnak nevezte magát. Azt is hozzátette, hogy Garzon úr lépése megsértette Brazíliát, amely igen fotnos Kolumbia számára.
Az alelnök korábban azt mondta, hogy nem fog indulni az alelnöki posztért Juan Manuel Santos államfő mellett a május 25-i választásokon. Az egyik hetilapnak elmondta, hogy inkább Bogota polgármesteri székére pályázik és ebben az interjúban említette a 67 éves politikus a kutyát.