A műhold feladata az lesz, hogy erdőségekről és mezőgazdasági területekről készítsen felvételeket a mezőgazdaság fejlesztése számára. Ez az ötödik műhold, amit a Kínai-Brazil Távfelügyelt Műholdprogram keretében építettek meg, és ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik majd, mint a CBERS-3, azzal a kivétellel, hogy ennek a kamerái modernebbek és messzebbre látnak, mondta az AEB szóvivője.
A CBERS-3-t tavaly december 9-én lőtték ki az űrbe, de a Larga Marcha 4B rakéták meghibásodása miatt nem tudtak földkörüli pályára állni, és visszazuhantak a Földre.
Ez a kudarc nem befolyásolta az e téren folyó kínai-brazil együttműködést, és mindkét oldal bejelentette, hogy dolgoznak a hatodik műhold elkészítésén.
Brazília és Kína az elmúlt két évtizedben három műholdat fejlesztett ki és bocsátott fel (CBERS-1, CBERS-2 és CBERS-2B), plusz a CBERS-3-at, amelynek célja a 2003 októberében fellőtt és a működését 2010-ben befejező CBERS-2 helyettesítése lett volna.
Az új eszközzel jelentősen jobban lehet majd megfigyelni a világ legnagyobb esőerdejében, Amazóniában zajló erdőpusztulást, és felmérni a mezőgazdasági és városi területek fejlődését.