A helyi lapoknak nyilatkozva Ximena Rincón, kormányzati államtitkár arról beszélt, hogy a tervezetet azért hívták vissza a törvényhozás elől, hogy a kistermelők érdekeit, valamint az országban őshonos növényfajok védelmét garantáló új jogi szabályozást dolgozzanak ki.
Az úgy nevezett „Monsanto törvényt” még Bachelet előző elnöki terminusa alatt terjesztették az országgyűlés elé, azon célból, hogy az ország joggyakorlatát harmonizálják az UPOV 91 – es konvencióval, amely nemzetközi szinten szabályozza az új növényfajokat piacra dobó intézetek szerzői jogait.
A „Monsanto törvényt” több agro-ökológiai , valamint kistermelőket és természetvédőket tömörítő szervezet is élesen bírálta, mondván, hogy a jogszabály privatizálná a vetőmagokat, amelyek értékesítése így szinte kizárólag a nagy mezőgazdasági cégek kezében összpontosulna, ez a folyamat negatívan befolyásolná az agrártermékek diverzitását, illetve potenciálisan károsíthatja környezetünket és egészségünket.
Latin-Amerika a nemzetközi agrobiznisz által egyik legveszélyeztetetteb kontinens, mivel sok országban a hézagos törvényi szabályozás illetve a már meglévő jogi normák betartatása komoly akadályokba ütközik.