A Jane’s Valery Kashint, a Kolomna tervezőiroda igazgatóját idézve arról adott hírt, hogy Brazília – ahol az Iglát nem kevesebb, mint húsz éve rendszeresítették – most a rakétarendszer gyártásához szükség technológia átvételében is érdekelt.
Oroszország 1994-ben éppen az Iglák exportjával tört be a brazil fegyverpiacra, akkor 112 rakétát és 56 indítóegységet adott el a brazil fegyvereserőknek.
Később, Brazília 2013-ban írt alá memorandumot a Rosoboronexport orosz fegyverexportőr céggel további Iglák vásárlásáról, valamint a légvédelmi rakéták hazai gyártásáról. Az elemzők szerint az orosz-brazil fegyver biznisz akár egy milliárd dollárt is hozhat a Rosoboronexport konyhájára, ám minden bizonnyal a latin-amerikai fél sem járhat rosszul, hiszen a licenszben gyártott Iglákat harmadik országokba kívánja majd exportálni.
A 9K338-as, Nato-kód szerint SA-24-as Igla, egy meglehetősen népszerű, passzív infravörös önirányítású rakéta, amelyet sikerrel alkalmaztak Irakban, Boszniában, Ruandában, napjainkban pedig rendre bevetésre kerül a polgárháború sújtotta Szíriában is.
Az Igla Latin-Amerikában éles körülmények között az Ecuador és Peru által 1995-ben vívott Cenepa háborúban debütált, ahol jellemző módon mindkét hadviselő fél arzenáljában megtalálható volt. Akkor az ecuadori Iglák egy perui Mi-25-öst megsemmisítettek, a perui oldalon kilőtt rakéták pedig egy ecuadori A37-es Dragonfly-t rongáltak meg, ám ez utóbbi visszatért bázisára.
Az Igla egyik előnyei között említésre méltó, hogy a konkurens észak-amerikai FIM-92-es Stinger 4,5 kilométeres hatótávolságával szemben az orosz rakéta 6000 méteres rádiuszban képes a légi célok elfogására, illetve valamivel nagyobb robbanófejjel is rendelkezik, mint a Stinger.