Nobel-békedíjat árvereznek el egy New York-i aukción

 

 

Akár százezer dollárt is érhet az a most előkerült Nobel-békedíj, amelyet 1936-ban ítéltek oda Carlos Saavedra Lamas akkori argenrtin külügyminiszternek, amiért sikeresen közvetített a Chaco-háborúban (1932-1935) Pragauay és Bolívia között.

A két érmének nem annyira az arany-ára vagy a súlya, sokkal inkább a történelmi ,,levegője” ér sokat. Az egyedi kitüntetést sokáig ismeretlen helyen őrizték, majd úgy húsz évvel ezelőtt egy amerikai állampolgár megvette egy meg nem nevezett latin-amerikai városban.

A gyűjtő most áruba bocsájtja az érmét, amelyet egy New York-i galéria árverésén lehet megszerezni. A kikiáltási ára közel lesz az arany értékéhez: a 23 karátos és 224 grammos érme 9.168 dollárt ér. S ebben persze nincs benne, hogy mi is van az érmén és mikor, ki használta. Az aukción a galéria reméli, hogy akár 100 ezer dollárt is kaphatnak érte.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez