A bolíviai bíborosok betiltanák az sürgősségi fogamzásgátlást

Nemrégiben betonozta be az alkotmánybíróság az abortuszt tiltó törvényt, most pedig a bolíviai bíborosok hadat üzentek az sürgősségi fogamzásgátlásnak és az esemény utáni tablettának is.

Annak ellenére, hogy napjaink Bolíviájának belpolitikáját döntően a meglehetősen újítónak tekinthető, és magyarra roppantul nehezen fordítható, „dekolonizációs” és „depatriarkalizáló” politikai irányvonalak határozzák meg, az egyház még mindig jelentős politikai hatalommal bír.

Az egyházi szervezetek az esemény utáni tablettát, mint művi abortuszt kiváltó szert emlegetik, ennek megfelelően az alkotmánybíróság, az abortuszt tiltó, fent említett 0206/2014-es rendelkezésére hivatkozva annak betiltását követelik.

A bolíviai egészségügyi szervezetek felügyelőségének elnöke, Rubén Colque úgy nyilatkozott, hogy az állami szerveknek nem volt tudomásuk az egyház hivatalos, új álláspontjáról, így majd csak akkor reagálnak az ügyben, ha részletesen megismerkedtek az egyházi vezetők köveleéseivel.

Egy állami program keretében egyébként több ezer sürgősségi fogamzásgátló tabletta kerül majd hamarosan kiosztásra Bolíviában, ahol rendkívül magas a nem kívánt terhességek és a gyermekanyák száma.

Az országban ahol az abortuszt tiltja a törvény, egyes számítások szerint évi 88 000 illegális beavatkozást végeznek, amely napi 215, rendkívül veszélyes zugabortuszt jelent.

„Annak ellenére, hogy a törvény még nem tiltja, az esemény utáni tabletta Jézus szava ellen való, hiszen az abortusz gyilkosság” – nyilatkozta a bolíviai egyházi szervezet szóvivője, Eugenio Escarpelini.

„Az esemény utáni tabletta használata esetén nem történik a szó szoros értelmében megtermékenyítés, tehát „gyilkosságról” még az egyház rendkívül tág jogértelmezését alkalmazva sem beszélhetünk” – reagált az egyházi kirohanására egy bolíviai nőgyógyász.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez