Az AI szerint, az először 1971 és 1978 között, majd pedig 1997-től 2001-ig kormányzó Hugo Banzer uralma alatt több, mint 350 ember vesztette éltét ez idáig nem tisztázott körülmények között.
A valós szám minden bizonnyal ennél jóval nagyobb, hiszen kezdetben Barrrientos, majd Alfredo Ovando, később Banzer, végül pedig a helyi drogbárók által az államfői székbe ültetett Meza Tejada tábornokok uralma alatt több ezer ember vesztette életét. A bolíviai katonai diktatúrák története nemzetközi szinten kevéssé ismert, az egymást váltó tábornokok ténykedései nem tettek szert akkora nemzetközi visszhangra mint például a chilei vagy az argentin rezsimek.
Mindezek ellenére a bolíviai katonai vezetők semmiben sem maradtak el a szomszédos országokat sanyargató kollégáiktól. Az állami apparátusban gyakran alkalmaztak volt náci tiszteket, akikt a fasiszta Németországból ismert eszközökkel biztosították a tábornokok hatalmát az andoki országban. Meza Tejadát például a DEA, és az világ akkori leghatalmasabb drogkereskedőjének, Roberto Suárez narkódollárjai, valamint Klaus Barbie, náci háborús bűnös tanácsadói munkássága segítette hatalomra.
Az AI tanulmányában, első sorban a politikai akarat hiányára és a bűntettek felderítésében a fegyveres erők kulcsfontosságú együttműködésről beszél, kihangsúlyozva, hogy a diktatúrák áldozatai első sorban a baloldali politikai és a szakszervezeti vezetők köreiből kerültek ki.
A jogvédők azt is kifogásolták, hogy a hadsereg titkosította a visszaélések felderítésében rendkívül fontos irattári anyagokat.
Tíz évvel ez előtt a bolíviai törvényhozás elfogadta a katonai diktatúrák áldozatainak kártalanításáról szóló törvénytervezetet, ez idáig azonban nem történt érdemi előrelépés a politikai üldözöttek rehabilitálása felé.