A nyilatkozat természetesen tükrözi a helyzetet, amely az országban történtek megítélésben kialakult: nem egyértelmű az a nézet, hogy az ellenzék többségben lenne és a tüntetők egy diktatúra ellen harcolnának. A latin-amerikai államok egy része úgy látja, hogy egy kisebb, de hangos és agresszív csoport egy megválasztott kormány megdöntését szeretné elérni és ez nem támogatandó.
Éppen ezért a nyilatkozat is óvatos: a feleket arra kéri, kezdjenek párbeszédet a kialakult helyzetről. Miközben az AÁSZ állandó bizottsága sajnálatát fejezi ki a húsz halálos áldozat miatt, arra kéri a feleket, hogy ljenek trgyalóasztalhoz a rendezés érdekében. Az enyhe hangú állásfoglalást a tagálamok közül 29 támogatta, hárman ellen szavaztak. Az nemleges szavazatot az Egyesült Államok, Kanada és Panama adta le.
A nyilakozat kitér arra is, hogy nem kívánatos a tagállamok belügyeibe kívülről beavatkozni, mindamellett a tagállamok természetesen elutasítják az intolerancia és az erőszak minden megnyilvánulását. A nyilatkotzatot a bizotságnak 15 óra kemény vita után sikerült elfogadnia.
A tagállamok külügyminiszterei mindamellett szerdán Santiago de Chilében találkoznak: az új chilei kormány beiktatásán vesznek részt és eközben kitérnek a venezuelai helyzetre is.