A 78 évesen elhunyt Mario Coluna annak a fantasztikus Benficának és portugál válogatottnak volt a kapitánya, amelynek legismertebb sztárja, Eusebio volt. Szülővárosában, Maputóban kezdett futballozni, de aztán felfigyeltek rá és Lisszabonba került a Benficához. A csapat gólgyárosa hamarosan Eusebio lett, de a Benfica soha nem nyert volna semmit az olyan kiváló középpályások nélkül, mint amilyen Mario Coluna volt. Csapatkapitányként öt európai döntőben szerepelt és kétszer nyerték meg a mai BL elődjének tekinthető BEK-et. Aztán Coluna lett a Benficára épülő portugál válogatott kapitánya is. 1966-ban VB bronzérmet szereztek. Pályafutása végeztével Coluna visszatért szülőhazájába, az immár önálló Mozambikba. Ő lett a nemzeti válogatott edzője, majd a futballszövetség elnöki posztját töltötte be, később sportminiszter is volt. Mozambikban állami dísztemetésen búcsúznak tőle, de persze Portugália és a Benfica is „saját” halottjának tekinti a legendás focistát. Az egykori portugál aranycsapat már „odafent” van újjáalakulóban. Eusebio alig több mint egy hónappal ezelőtt hunyt el…