Konteók és csempészvodka – amerikaiak kalandjai Afganisztánban II.

A 40 éves Tony Gedeon azt vette a fejébe, hogy a világ összes országát meglátogatja. Így hát Afganisztán is a listán volt.  Három napot töltött ott júliusban. De a kalandjai már a határ előtt elkezdődtek.

Tádzsikisztánból készült ő is belépni az országba, így hát megszállt egy hostelben a határ közelében. A tulajnak voltak afganisztáni kapcsolatai, és segített is: megadta egy fiatal muzulmán afgán tanár telefonszámát. Azt mondta, Ali beszél angolul, segíthet abban, hogy “ne vesszen el vagy ne gyilkolják meg”.

Most már csak vízum kellett. Hallotta, hogy Khorugh-ban 200 dollárért lehet hozzájutni az afganisztáni külképviseleten. Ami rablás. Másoknak 50 vagy 100 dollárt kell fizetniük. Csak az amerikaiaknak 200-at. Rá is kérdezett a dologra a konzulnál. Aki azt mondta: azért ilyen drága a belépés az amerikaiaknak, mert ők rombolták le Afganisztánt.

Egy rövid lecke következett arról, hogy Bill Clinton, George W. Bush, a pakisztáni kormány és “a zsidók” hogyan tervelték ki az ikertornyok elleni merényleteket 2001-ben New York-ban. Aztán már csak alá kellett írnia egy levelet arról, hogy mentesíti az afgán kormányt minden felelősség alól, ha bármi rossz is történne vele. “Kicsit abszurd volt” – mondja.

De megkapta a vízumot.

A haátárátkelőnél kérdésekkel bombázták: miért akar Afganisztánba menni? Végül azt kérte, hogy felhívhassa Alit. Aki kíséri majd. A fiatal tanár jött, és az amerikai mehetett.

A következő három napban ő és egy másik utazó, egy Franciaországból érkezett 30 éves kalandor Ali házában lakott Singhán vidékén, Badaksán tartományban – bejárták a közeli falut, horgásztak és hegyet másztak.

Ali barátságos volt, naponta háromszor főzött külföldi vendégeinek. Az étel jó volt, de a víz már nem annyira. Egy közeli patakból jött, tehénlepény volt benne. Palackozott vizet viszont sehol nem árultak a környéken. Nem tudja, hogy ettől-e, de szinte állandó volt a hasmenése.

Afganisztánban nem érezte magát veszélyben, de biztonságban sem. “A helyiek úgy néznek ki, ahogy a fejedben a táliboknak kell. Nagy szakálluk van, gyapjúmellényt hordanak és a jellegzetes afgán sapkát.”

A piacon Ali büszkén mutatta be mindenkinek “az amerikai turistát”. Ez nem mindig jött be. Voltak barátságtalan pillantások, egy kicsit para volt az egész. A piacon volt ugyan néhány kormánykatona is, de mintha ott sem lettek volna.

Ali egyik nap elvitte a két külföldit hegyet mászni. A természet lélegzetelállító volt, az emberek a hegyen barátságosak. Mikor felértek, pásztorokba botlottak, akik étellel kínálták őket. Birkamájat ettek, igazán frisset, az állatot éppen akkor vágták le.

Utolsó afganisztáni napján Gedeont és francia ismerősét vodkával kínálták a falusiak, akik egy nagy fa alatt iszogattak Ali háza közelében. “Literes műanyag palack volt, az ebédhez ittunk belőle. Gázolaj-íze volt.”

Afganisztán lakóinak 99 százaléka muszlim, az alkoholfogyasztás tiltott. De Közép-Ázsiában mégis isznak. Tádzsikisztánban egy üveg vodka 1 dollár, valószínűleg onnét csempészték be azt is, amit ők ittak.

Gedeonnak korábban Kínában volt kozmetikai cége. A Sanghajban megkeresett pénzt utazza most el. Az elmúlt 3 évben mást sem csinált.

Afganisztánban a szegénység volt az, ami leginkább megrázta. “Meglep, hogy nem kapnak nemzetközi segélyeket. Tudom, hogy az ország hozzájut pénzsegélyhez, de amire tényleg szükség volna, az az infrastruktúra javítása, békehadsereg, orvosok – ezekből arrafelé egy sincs. Az utak mind földutak, a kocsik nagy része elromlott”.

Az iskolában, ahol Ali tanít, döngölt föld a padló, az ablakokban nincs üveg, és még az angoltanár sem tud tisztességesen angolul. Azért nem maradt három napnál tovább Afganisztánban, mert a faluban már nem volt mit csinálnia, és ha mélyebbre merészkedett volna be az országba, az szerinte már veszélyes lett volna.

Folytatjuk. Az előző részt ITT olvashatják.

Fotók: Tony Gedeon