A három amigos találkozójának egynapos tárgyalása igen csak zsúfoltnak ígérkezik, hiszen mind a három fél úgymond tele aktatáskával érkezik a megbeszélésekre.
A Mexikóvárostól nyugatra fekvő, dinamikusan fejlődő Tolucában Obama elsősorban az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködési szerződés ügyének előremozdításán dolgozik majd, amint azt alelnöke Joe Biden is tette az elmúlt hónapok során. Az USA elnöke másfelől bevándorlási és határvédelmi kérdésekről is tárgyal majd mexikói kollégájával.
A kanadai-usa kapcsolatokra némi árnyékot vet, hogy Obama továbbra sem látta el szignójával a Keystone XL csővezeték megépítésének zöld utat adó megállapodást, amit bizonyos kanadai diplomáciai körök egyenesen „sértésként” értékeltek.
Mexikó és Kanada között sem éppen feszültségmentes jelenleg a viszony, mivel 2009 –óta a kanadai kormány vízumhoz kötötte a mexikói állampolgárok beutazását az országba. A lépésre az után került sor, hogy 9400, eredetileg turistaként Kanadába érkező mexikói kért menedékjogot az országban arra hivatkozva, hogy hazájukból a kábítószer-ellenes háború erőszakhulláma ellen menekültek. A kanadai-mexikói vízumkérdés tehát egyike az évek óta megoldásra váró kérdéseknek a két ország diplomáciai kapcsolataiban.
Enrique Peña Nieto csillaga fényesebben világít a nemzetközi porondon, mint Mexikóban. A törvényhozás keresztülvitte az oktatási- és az energiaszektor reformját, ez utóbbi minden bizonnyal rövidtávon évi 20 milliárd dolláros külföldi tőkét áramoltathat az országba, ám odahaza az egyik belpolitikai viharfelhőt a másik követi.
Bár a neve kezdő betűi után EPN-ként emlegettet mexikói elnök elődeinél jóval mérsékeltebben támaszkodik az USA segítségére a kábítószer-ellenes harcban, a kartellek által ellenőrzött Michoacánban kénytelen volt a hadsereget bevetni a narkókirályok uralma ellen fegyvert fogó civilek lefegyverzésére.
A gazdasági téren Mexikó fő üzenete a két északi partnere felé a szakértők szerint az, hogy „itt vagyunk és fontosak vagyunk”, mivel a mexikói gazdasági körök az elmúlt 20 évben úgy érzik, hogy a kínai-usa kapcsolatok háttérbe szorították az azték országot, mint észak-amerikai fontos kereskedelmi partnerét. Az USA exportjának nagyjából egy harmada irányul Kanadába és Mexikóba és az erre a piaci szegmensre termelő ipar mintegy 14 millió munkahelyet tart el az országban.
Mexikó, Kanada és az USA között egyébként percenként 2 millió dollár értékű forgalom zajlik, és a NAFTA 20 éves pályafutása során az északra irányuló mexikói eladások volumene hétszeresére emelkedett. Ennek ellenére olyan paradox helyzet állt elő, hogy a világ 10. legnagyobb olajtermelőjét, Mexikót az USA látja el üzemanyaggal, és a nemzeti alapélelmiszernek számító kukorica jó részét is északról kapja Mexikó.
A NAFTA ellenzői arra hívják fel a figyelmet, hogy a gazdasági társulásból a magaszinívonalú technológiával termelő, versenyképes ézak-amerikai és kanadai ipar hatalmas hasznot húz, még technológiai hátrányban lévő Mexikóban elsősorban a bérek csökkentésébel igyekeznek fentartani a gazdaság versenyképességét. Például az évi 10 milliárd dolláros állami támogatással teremelt olcsó észak-amerikai kukorica, a mexikői piacokat elöntve helyi farmerek ezreinek megélhetését sodorta veszélybe. Annak ellenére, hogy a mexikói export ugrásszerűen növekedett az elmúlt években, az egyfőre eső bruttó nemzeti összermék alig 1,7 százalékos emelkedést mutatott.
A The New York Times-nak nyilatkozó Peter Hakim, a washingtoni székhelyű Amerika-közi Párbeszéd Kutatóintézet tiszteletbeli elnöke, bár gyökeresen más szempontokat mérlegelve, de igen szkeptikusan nyilatkozott a „Három Amigo” találkozójáról.
„A NAFTA-csúcs jelentősége mélyrepülésben van – mondja Hakim. Amennyiben az USA célja gazdasági vezető szerepének megszilárdítása és a bevándorlási reform előmozdítása, és e kérdésekben semmilyen objektív nézőpont szerint nem lehet lényegi előrelépésekre számítani, akkor nagyon úgy tűnik, hogy a tárgyalások pusztán Enrique Peña Nieto reformjai és egy sor „mi lesz, ha”- kérdés ünneplésére redukálódnak majd.”