Megölték az Iszlám Állam helyi főnökét a Sínai-félszigeten
Legalábbis ezt tudatta Facebook-oldalán az egyiptomi hadsereg. Abu Duaa al-Anszari korábban az Al-Kaida helyi főnöke volt, de 2014-ben letette a hűségesküt az Iszlám Állam (Daes) kalifájának, Abu Bakr al-Bagdadinak. A szervezet leghírhedtebb akciója az volt, amikor tavaly októberben felrobbantottak egy orosz turistákat szállító repülőgépet. Mind a 224 utas meghalt nem sokkal azután, hogy a gép felszállt Sarm el-Sejk repülőteréről.
Kombinált légi és szárazföldi hadművelet végzett nemcsak az Iszlám Állam helyi főnökével, de sok fontos emberével is – közölte a hadsereg, mely rendszeresen támadja F14-es vadászgépekkel és harci helikopterekkel az iszlamista gerillákat. Az Iszlám Állam helyi szervezete igen aktív: szinte nem múlik el nap, hogy ne támadnának meg egy helyőrséget vagy rendőr laktanyát.
Az egyiptomi kormányzat nagy félelme az, hogy az iszlamista gerillák terrorakciói elriasztják a turistákat, akik fontos bevételi forrást jelentenek Kairónak. Az Iszlám Állam helyi vezérkarának kivégzése jelentős fegyvertény lenne, de nehéz ellenőrizni az információk hitelességét. Kairóban már többször bejelentették az Iszlám Állam helyi vezérének halálát, de eddig a hírek nem bizonyultak megalapozottaknak.
Fotó: Wikipedia