Civil panaszok a terrorista-ellenes határzár miatt

Nigéria lezárta kameruni határszakaszának egy részét, hogy megakadályozza a Boko Haram terroristáinak mozgását.

 A Nigériát Kameruntól elválasztó határvonal kb. kétezer kilométeres, Borno északkeleti szövetségi államtól egészen a Niger-deltáig tart. Ennek a hosszú szakasznak most néhány száz kilométerére terjed ki a zárlat. Alapvetően az Adamawa szövetségi államhoz tartozó részre. Itt fontos közutak kötik össze Nigériát Kamerunnal. Adamawa katonai parancsnoka azt mondta, hogy a Boko Haramnak bázisai vannak Kamerunban és a Nigériában elkövetett merényletek után ezekre menekülnek át, ezért olyan nehéz lecsapni rájuk. A szélsőséges iszlamista Boko Haram szekta már évek óta rettegésben tartja Nigéria északkeleti részét, ahol egyfajta „tiszta” iszlám államot hozna létre. Ez az ideológiai cél, de az odavezető gyakorlat kizárólag brutális, véres terrortámadásokat jelent. Ezek annak ellenére is folytatódnak, hogy tavaly május óta rendkívüli állapot van érvényben az érintett három északkeleti szövetségi államban. Csak január eleje óta legalább 300 civilt öltek meg a Boko Haram terroristái. Ettől a most bevezetett intézkedéstől azt várja a katonai vezetés, hogy sikerül elvágni a Boko Haram Nigériában tartózkodó csoportjait a kameruni utánpótlástól és elzárni menekülési útvonalakat. A baj csak az, hogy a határzár totális, tehát a civil kereskedelmi forgalom is megbénult, és ez komoly gondokat okoz a polgári lakosságnak. 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez