Egykori tévés műsorvezető Tokió első polgármesterasszonya
Profi politikus, aki nacionalista nézeteket vall és nagyobb szerepet szánna a nőknek a közéletben Japánban, ahol a férfi dominancia különösen erős. A 64 éves Juriko Koike rendkívüli teremtés, hiszen karrierjét arab tolmácsként kezdte, később viszont hazája első női honvédelmi minisztere lett. Most rá vár a feladat, hogy a 13,8 milliós Tokiót felkészítse az olimpiára. Három elődje korrupció miatt kényszerült távozásra.
Vissza akarom szerezni Tokió polgárainak bizalmát – hangsúlyozta az újonnan megválasztott polgármester. Tokióban a város első emberét kormányzónak hívják – magyarázza a francia Le Monde.
A japán főváros leghíresebb kormányzója Isihara volt, aki nacionalista kijelentéseivel sok nemzetközi botrányt okozott. A nagyszájú politikus most sem tagadta meg magát: ez a túlságosan kisminkelt nő mit keres a politikában? – tette fel a kérdést a jeles előd, aki 1999 és 2012 között állt Tokió élén. Semmi gond, megszoktam már az ilyen kritikát – reagált a japán főváros első polgármesterasszonya.
Pályafutása nem szokványos: az egyetemet Kairóban végezte. Apja ugyanis olajkereskedő volt, és ezt találta hasznosnak. A friss diplomás leányzó először arab tolmácsként dolgozott, majd televíziós műsorvezető lett. Innen nyergelt át a politikára. Kezdetben egy új pártot erősített, de hamarosan belépett a legerősebb kormányzó pártba. Ott ma sem rajong mindenki érte. Így nem ő volt pártjának jelöltje Tokióban, de mégis ő nyert.
Persze előtte már bizonyított a politikában: volt környezetvédelmi miniszter, később pedig hazája első női honvédelmi minisztere. Kőkemény nacionalista. Jelezte: el kíván látogatni a Jaszukuni szentélybe. Itt őrzik azoknak az emlékét, akik Japánért áldozták az életüket. A többi között azokét a politikusokét és katonákét is, akiket mint háborús bűnösöket a II. világháború után kivégeztek.
Juriko Koike ezzel együtt igen pragmatikus: azzal nyert, hogy a bölcsődei helyzet megjavítását ígérte Tokióban, ahol bőven van mit tenni ezen a téren. Ezenkívül ígérte: nagyon figyel majd a környezetvédelmi előírások betartására. Ez is nagyon fontos a japán metropoliszban. Leginkább azonban az érdekli Tokió polgárait: hogy tudja úgy megrendezni a 2020-as olimpiát, hogy közben nem emeli a helyi adókat?
Kép: Juriko Koike (Wikimedia Commons)