A kutyahús segít a nagy melegben?

„A koreaiak nem szegények már” – mondja a brit aktivista, aki Dél-Koreában tiltakozik a kutyahús-fogyasztás ellen.

Régen a kutya fogyasztása általános jelenség volt Koreában – ezt az állatot tudták a legolcsóbban és legkönnyebben beszerezni a szegény emberek.

„Csak azért, mert szokás, még nem jelenti azt, hogy ez jó, és meg kell tartani” – mondta Madeline Warren, a Mentsük meg a koreai kutyákat egyesülettől. Ő a napokban a Szöul belvárosában tüntetett – írja a The Korea Times.

Warren és Lucia Barber már két hete folyamatosan demonstrálnak a kutyahús-fogyasztás ellen Dél-Koreában. Tábláikkal az országgyűlés épülete előtt is felhívják a figyelmet az ügyre. Warren azt mondta, hogy saját költségen utaztak az országba, a Jungbok idejére.

A Jungbok az év második legmelegebb napja a három közül a holdnaptár szerint. Éppen ma van. A hagyomány szerint ezen a napon a koreaiak kutyát esznek, hogy visszanyerjék energiáikat.

„Nem azért vagyunk itt, hogy letámadjuk a koreaiak szokásait, hanem állatvédő aktivisták vagyunk, akik törődnek az állatok jólétével” – mondta Warren. „A kutyák az emberek társai, segítik a vakokat, süketeket és autistákat. A kutyahús-fogyasztást meg kell szüntetni” – tette hozzá.

Dog Meat Soup

Warren a Korea Timesnak említett egy brit petíciót is, amivel a koreai kormány arra kérik, hogy állítsák le a kutyahús-kereskedelmet. A brit parlament honlapján látható, hogy már 101.811 aláírást gyűjtöttek össze. 100 ezer aláírás kellett ahhoz, hogy a parlamentben megvitassák az ügyet.

„Ha a parlament üzenetet küld Koreának, azt hiszem, hogy az hatékonyabb lesz, mint a tüntetés” – mondta Warren.

A kutyahús-fogyasztás ellen egyébként több dél-koreai aktivista csoport is tiltakozik. Ők is arra kérik a kormányt, hogy dolgozzanak ki rendeleteket. A koreai elképzelés szerint amikor nagyon meleg van, akkor kutyát kell enni, mert attól nagy mértékben javul az ember állóképessége. Ilyenkor a szöuli kutyahúsra szakosodott éttermek arról számolnak be, hogy a szokásnál nagyobb a forgalom.

(Visited 25 times, 3 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez