Diákok küzdenek a prostitúció legalizálásáért

Főiskolás diákok azért küzdenek, hogy legalizálják a prostitúciót Indiában – írja a The India Times.

Amikor Amit Chauhan úgy döntött, hogy kutatást indít a prostitúcióról Indiában, nem sejtette még, hogy mit fog találni a sötét sikátorokban, vagy az észak-indiai borbélyokban. Az India Times exkluzív interjújában Amit arról beszél, hogy mit is talált, amikor egy hamarosan megjelenő könyvéhez kutatott, aminek már facebook oldala is van: Nath Utrai.

Az oldal nevét egy Rádzsasztán állambeli szokásról kapta. India sok részén ünnepet tartanak, amikor egy lány eléri a pubertáskort. Ezt leginkább a család, illetve a közeli barátok ünneplik. Ezután a lány részt vesz egy rituális fürdőn, majd férjhez adják. Az első estét férjével nath utrai-nak nevezik, vagyis ez a szüzesség elvesztése.

A fiatal Amit először csak azért ment a rádzsasztáni faluba, hogy prostituáltakat keressen divatprojektjéhez, később viszont több egyetemi hallgatóval közösen kezdtek el a témával foglalkozni. Tervük az volt, hogy dokumentálják azon falvak életét, ahol a prostitúció már-már hagyomány. Arra jutottak, hogy ezen emberek számára az lenne a legelőnyösebb, ha legalizálnák a prostitúciót.

img_20160718_015948_1468998071_725x725

„Meg voltunk döbbenve, mert végül azt találtuk, hogy a legtöbb nő nem akarja otthagyni ezt a munkát” – mondta Amit. „Ezek a prostituáltak családfenntartók. Hat hónappal ezelőtt egy jól ismert piros lámpás negyedben sétáltunk Delhiben, a fővárosban. Itt nem fotózhattunk és nem videózhattunk, de sok nővel beszéltünk. Ők azt mondták: nem szeretnék, hogy gyermekeik is ezt csinálják, de legtöbbjük számára nincs más munkalehetőség” – osztotta meg Amit.

Ezek a nők 100-200 rúpiát kapnak egy ügyféltől, a nyereség pedig a közvetítőhöz kerül. Amit azt mondja, ha a prostitúciót legalizálnák, ezeket az embereket nem lehetne kihasználni.

„A célom az, hogy harcoljak a prostitúció legalizálásáért Indiában. Szerintem ezzel segíthetünk megvédeni azokat a nőket, akik ellen rengeteg erőszakot követnek el az országban. Ha a férfiaknak van joguk kielégíteni szexuális vágyaikat, az kevesebb kockázatot jelenthet a nőkre nézve.”

img_1918_1468998142_725x725

A nő- és gyermekvédelmi minisztérium Indiában megállapította, hogy az illegalitás ellenére a prostituáltak száma 50%-kal nőtt 1997 és 2004 között. Az is kiderült, hogy országszerte több mint 3 millió szexmunkás dolgozott 2009-ben, a szám drasztikusan növekszik. Indiának egy sor szigorú törvényt kellene kidolgoznia, hogy elkerülje a nők ellen elkövetett bűncselekményeket.

A Nath Utrai projektet már külföldi aktivisták is támogatják. Mekhala Dave skót aktivista jövőre Indiába látogat, hogy segítse a diákokat, hogy kiadják a könyvet, és petíciót nyújtsanak be a legalizációhoz.

„Most igyekszünk minél jobban terjeszteni a kutatás eredményét, hogy minél nagyobb figyelmet érjen el egész Indiában” – mondta.

A facebook oldal mindenesetre még nem talált nagy népszerűségre, alig 3 ezer ember követi. Amit nevet ezen.

„Megértem, hogy az emberek szeretnek tudni minderről, de nem akarnak nyilvánosan beszélni róla az interneten. Ezen is változtatni kell. Minden embernek vannak jogai, de ezeket a nőket már megfosztották a méltóságuktól, és a sikertelen társadalom áldozataivá váltak” – tette hozzá.

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez