Sergio Guerrero, az aricai kézműves halászok 1. számú szakszervezetének elnöke a chilei ADN rádiónak elmondta, hogy a 300 fős halász kolónia cseppet sem elégedett a hágai Nemzetközi Bíróság döntésével.
„Chile tengeri határának módosításával legalább 300 társunk veszítheti el bevételeinek akár egy harmadát is” – érvel Guerrero. A Perunak jutatott felségvizekben vándorolnak ugyanis a jelentős értéket képviselő tőkehal, palometa (Trachinotus goodei), a fehér cápák családjába tartozó marrajo (Isurus oxyrinchus) és a kardhalak, amelyek a fogás jelentős részét képezik.
„Kártalanítást fogunk kérni az államtól, az ipari halászatot nem befolyásolja olyan mértékben a határok újraírása, mint a kézműves halászokat, akik apró csónakjaikon kelnek nap, mint nap útra, hogy megszerezzék a betevőt.” –folytatja Guerrero.
A halászok a hágai döntést követően arica kormányzói palotája előtt csaptak össze a rendőrökkel, amikor megpróbáltak behatolni az épületbe, hogy találkozzanak az ott ülésező belügyminiszterrel, Andrés Chadwickkel. A tüntetőket végül vízágyúk bevetésével oszlatta fel a rendőrség.
A demonstrációkat követően a kormány bejelentette, hogy kártalanítják a halászokat és egy új kikötőt is építenek a kisipari ágazat dolgozóinak. Felix Vicente gazdasági miniszter szerdán találkozott a szakszervezetek vezetőivel és biztosította őket a kormány elkötelezettségéről a szektor hosszú távú megsegítésére.