Kiábrándult bevándorlók az USA-ban Obama beszéde nyomán

Kiábrándultan nyilatkoztak Barack Obama, az Unió helyzetéről tartott évértékelő beszédét követően az Egyesült Államokban élő, jórészt latin-amerikai bevándorlók.

Annak ellenére, hogy Obama felszólította a Kongresszust, hogy mihamarabb fogadja el az átfogó bevándorlási reformot a bevándorlók érdekvédelmi szervezetei szkeptikusan nyilatkoztak az elnök beszédével kapcsolatban.

Az államfő 7000 szavas szónoklatában pusztán egy néhány mondatos bekezdésben érintette a bevándorlási törvényt, ami a beszéd alig 1,7%-át jelenti, ám ami mennyiségi kereteknél sokkal fontosabb, az az elnök mondanivalójának tartalma.

Annak ellenére, hogy az államfő elismerte, hogy a jelenlegi bevándorlási rendszer több sebből is vérzik, és azt is kifejtette, hogy amennyiben az USA valóban a stabil gazdasági növekedés útjára kíván lépni, úgy elkerülhetetlen lesz az idevágó törvényi szabályozás reformja. Obama arra is rámutatott, hogy független gazdasági elemzők szerint az illegális bevándorlók jogi helyzetének rendezése, két évtizedes távlatban akár 1 billió dollárral is csökkenthetné az észak-amerikai államadósságot.

Sokak reményeivel ellentétben azonban Obama nem kötötte konkrét határidőhöz az ország bevándorlási rendszerének megújítását, mint ahogy azon korábbi tervéről sem beszélt, hogy a törvényhozás döntésétől függetlenül, elnöki rendeletben függestené fel az illegális bevándorlók deportálását.

Az Obama-adminisztráció egyébként napi több mint ezer migránst deportál az Egyesült Államokból, amivel abszolút rekordot állít fel az észak-amerikai elnökök történetében.

Az Unió helyzetét értékelő beszéd nyomán a bevándorlók érdekvédelmi szervezetei kifejtették, hogy az elnök, bár széles jogi eszköztár áll a rendelkezésére, inkább hátráltatta, sem mint hogy előremozdította volna a reform ügyét.

„Ez idáig két millió bevándorlót deportált az Obama-kormány, amivel dolgozó amerikai családok ezreit teszi tönkre” – nyilatkozta Pablo Alvarado szakszervezeti vezető.

A vallási közösségeket tömörítő PICO hálózat is arra hívta fel az államfő figyelmét, hogy amennyiben Obama szavait nem követik tettek, a továbbiakban nem támogatják a jelenlegi demokrata elnököt és demonstrációk sorozatával vonják felelősségre a demokrata politikai vezetőket.

Eddie Carmona, a PICO vezetője figyelmeztetett, hogy a novemberben esedékes időközi választásokon „a hithű amerikaiak emlékezni fognak arra, hogy ki állt a bevándorló családok mellett és ki volt ellenük.”

 

 

                                                                            

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez